Folegandros, egy régi kor darabkája

Folegandros egy keskeny kis sziklasziget az Égei tengeren, Santorinitől észak-keletre. A tájat alkotó kopár hegyormok zordságát a tövükben, vagy peremükön megülő kikládi stílusban épült kis fehér kockaházak csoportjának egyszerűsége és bája ellensúlyozza, miközben mindez a kortalanság érzetét kelti. A turizmus itt még gyerekcipőben jár a híres szomszédokhoz képest, a kevés, rövid és alacsony infrastruktúrával ellátott partszakaszok nem vonzzák a befektetőket. Éppen ezért minden érintetlennek, vagy még inkább organikusnak hat, amit pillanatok alatt hajlamosak vagyunk természetesnek érezni, még ha az imént egy teljesen más világból csöppentünk is ide és ha körülöttünk minden évszázadokkal öregebb is nálunk. A legszebb partokra sem vezet feltétlen aszfaltút, vagy visz helyi járat, viszont a sziget méreteiből adódóan gyalogszerrel bárhová el lehet jutni. 4 és fél napunk volt, hogy élvezzük ezt a lelassult, nyugalmas életet miközben leküzdöttük a szintkülönbségeket :)

Reggel 7-kor indult gyorshajónk, a SeaJets 2 Pireuszból Folegandrosra. Mutatós katamarán, kényelmes fotelekkel, bárral és LCD tévékkel. Mint egy repülőn, csak ez kényelmesebb, hisz mindenhez több a hely. Az első megálló Sifnos szigete, jó páran kiálltunk fotózni, persze így útban voltunk mind a leszállóknak, mind a felszállóknak. Vissza is tereltek minket, majd Seriforsnál már előre kérték, hogy csak az menjen ki a kabinból, aki tényleg le is száll. Ezután Adamast is csak a kis ablakon keresztül láthattuk, de ezt kevésbé bántuk, tudtuk, hogy 5 nap múlva, már bele is szagolhatunk a milosi életbe :)

Kb fél 12-kor szálltunk ki a vízen repülő pléhdobozból Karavostatisban, Folegandros kikötőfalujában. Már elsőre is nagyon bájosnak tűnik a kis falucska, ahol alig 80-an élnek, de sok időnk most nincs rá és azért tudjuk, hogy nem eme település miatt jöttünk erre a szigetre. A kikötő szélén vártuk meg a buszt, ami minden hajó elé lejön és viszi fel a turistákat Chora faluba, a sziget központjába (1,4 EUR). A centrumtól 3 perces séta távolságban tesz le a busz, helyieket kérdezgetve találtuk meg először a Castro kávézót, majd a Castro bejáratát, aminek a hátsó utcája, vagy annak nagy része a a Castro hotel, választott szállásunk. Persze közben mindenfelé csodákat láttunk és bár keveset aludtunk, majd sokat ültünk a hajón, itt már széles vigyorral a képünkön kerestük meg a szállásadónkat a recepción. Eszméletlenül autentikus minden, a Castro épületei a 13. században épültek, vastag falakkal és kis kiülős, külön kapus, kb 2 négyzetméteres előkertekkel, apartman-sor szerűen, egymás mellett.

A szobánk viszonylag puritán, a plafon be sincs vakolva, a vastag fa gerendák régi kőmennyezetet tartanak. Az összetolt ágyak végénél elég keskeny a közlekedő, de a bőröndök elférnek az ágy mellet, a plafonon ventilátor, a hűtő közép méretű, légkondi és tv nincs. A fürdő tágasnak hat a szobához képest, de semmi extra. Itt látjuk a több kitett képes kérést, hogy legyünk kedvesek minél kevesebb vizet használni, mert ezen a szigeten nincs sok és a törölközőt se cseréltessük, vagyis dobjuk a földre naponta, adjuk esélyt a természetnek. Itt ez megindítóbb dolog, mint otthon, így nem esik nehezünkre figyelni ezekre! Mivel először járunk a szigeten, ezért kaptunk egy fénymásolt, nagyon részletes, kézzel készült térképet a szállásadónktól, bejelölve a főbb látványosságokat és csapásirányokat. Közben mosolyogva megjegyezte, hogy náluk még nem szállt meg magyar sosem :) Az egyik első kérdésünk volt, lévén volt bő 30 fok árnyékban, hogy van-e bárja a hotelnek, de magyarázták, hogy annyi hangulatos kávézó van a faluban, hogy náluk nincs, max kontinentális reggelit tudnak hozni az egyikből 5 helyett 10 EUR/főért. El is indultunk hát folyadék-utánpótlást keresni.

A Castro bejárata előtti téren, ami a legnagyobb beépített tér Chorában, 2 vendéglátó egység osztozik, a netes berkeken belül híresen jó konyhával büszkélkedő Nikolas’ Place, míg a mellette levő (a neve nem maradt meg) kényelmesebb székekkel, impozánsabb kis asztalokkal és komolyabb LCD tévékkel (2db – foci vb idején ez nem hátrány) ellátott, de sokkal szerényebb konyhai ambíciókkal bíró kávézó.

Utóbbiban csak 2-szer ettünk, 1x omlettet reggelire, 1x pedig csirke souvlakit, megettük, de semmi különleges. Viszont meccset nézni ide jártunk többször, sokkal kényelmesebbek a székek. Míg a Nikolas’ Place-ben tényleg finomakat ettünk úgy, mint feta saganaki csípősen, töltött sült krumpli, vagy tortellini. Első nap szerettünk volna grill halat enni, több helyen érdeklődtünk, de mondták, hogy majd csak szezonban lesz, csodálkoztunk rajta, de így ezt elnapoltuk.

Egy capuccino után hajtva a vágytól, hogy minél előbb minél többet láthassunk a szigetből, lebuszoztunk Angaliba, vagyis az angalii leágazóig, mert előszezonban csak addig megy a busz és onnét lesétáltunk a partra. Közben persze 1000-rel kattogott a fényképező, ezért fel sem tűnt, hogy milyen nehéz lesz majd ezen az úton visszamászni.

Angali igazán bájos, leginkább felülről, az öböl köré épült kék-fehér házaktól és a második kis öböl látványától, de maga a strand nem varázsolt el minket, még csak fürdésre sem csalogatott. Nagy hullámok csapkodtak, a vizicipő itt elkelt volna, de azt a rohanásban a szobában felejtettük, a tengeri füvet a hullámok 3-4 nagyobb szakaszon csapkodták ki a partra. Azért persze belementünk, nem akartuk kihagyni, de nagyon hideg volt a víz.

Konstatáltuk, hogy nem ez lesz a kedvenc strandunk, de ez egyáltalán nem vette el a kedvünket. Az öböl északi végén megtaláltuk a táblát, miszerint az Angaliból Livadakiba járó kishajó még nem jár, hiába, előszezon, így majd nekünk is gyalogszerrel kell oda jutnunk. Felmentünk az északi lépcsősoron egy bárba, meggyőződtünk róla, hogy ezen a part menti úton kellene Agios Nikolaos és Galifos strandok felé indulnunk, de mondván, hogy lesz még erre több időnk máskor, így ez most kimaradt. Kb 20 perc alatt visszamásztunk a főútra és felszálltunk az utolsó 6-kor Ano Meriaból induló buszra. Már az első esténken rájöttünk, hogy nem kell aggódni a légkondi hiánya miatt, hisz bár napközben iszonyú erős a nap és nagy a forróság, amint lemegy este, szabályosan hűvös lett, ezért elkelt a hosszú farmer és a termo pulcsi is az esti vacsorákhoz.

Rengeteg légy van a szigeten, nappal mindenhol a legyeket hajkurásztuk, falvakban és a természetben egyaránt, ahogy jött a sötét, hűvös este, felváltották őket a szúnyogok. Ha lehet, az még rosszabb :) Miloson is rengeteg légy volt napközben, viszont ott valamiért jóval kevesebb volt a szúnyog. És a meltemi egyik pozitív hozadéka, hogy ha rendesen fúj, akkor se légy, se szúnyog :)

Második napunkon, a szokásos cappuccino után lebuszoztunk Karavostasisba (8 perc) és míg Füles élelmet vadászott a túrához én lőttem pár képet a reggeli fényben Cochlidia strandról.

Mivel a kikötőfaluból csak 2 út indul és mi Chora felől jöttünk, nyilván a másikon indultunk gyalog dél felé a parton Livadi strand irányába. Út közben visszanézve volt szerencsénk látni a falut az öböl hátterében, a sziklák tövében a ringatózó vitorlások mögött, igazán idillikus.

Valamint az aszfaltútról lenézve láthattuk Pounda és Vincenzo strandjait, amik nem is számítanak nevesnek, de melyikünk nem töltene el itt egy egész napot, vagy többet? :)

A nap elég erős volt ahhoz, hogy a Livadi beach táblánál csak elnéztünk balra a strand felé, de közelebb nem mentünk, képek alapján nem igazán nekünk való, egyszerű homokos strand. Ugyanitt a tábla, Katergo jobbra, így nyugatra fordultunk a sziget belseje, az alig pár épületből álló Livadi falu felé.

Bár több helyen kerestem a neten olvasott fehér felfestést az úton Katergo felé, de azt nem találtuk, táblát viszont igen, még a falu előtt egy balkanyar a sziget déli csücske felé. Onnantól a turista-jelölés nagyobb kövekre piros színnel festett bekarikázott „K” betű. Elég sűrűn kint van, nehéz eltévedni és a terep sem megerőltető.

 

Mikor fentről először meglátja az ember Katergot, hmmmm, eszméletlen szép! Kenterbe veri Angalit, sőt, sok más strandot is más szigeteken, ez már nekünk való!   :)

Onnét viszont nagyon meredek, kissé csúszós, salakpálya szerű kőtörmelék a cikkcakkban lefelé haladó gyalogút, itt csak óvatosan, aprókat lépve (mint a tojó galamb) érdemes közlekedni, kerülve a csúszást. Nagy megkönnyebbülés leérni a strandra, aztán már kapkodhatod is a fejed, honnét lehet még annál is szebb, mint ahol éppen akkor állsz. Gyönyörű-kristálytiszta víz a kékek különböző árnyalatában, szürke kőszőnyeggel és fehéren tajtékzó hullámokkal, gyönyörű.

Lent elég kevés az árnyék és akkora szél azért volt, hogy szenvedtek a napernyőkkel, már akinek volt. Mi a legnagyobb standon lévő sziklatömb melletti árnyékot spéciztük ki magunknak, az sem volt nagy és az idő haladtával egyre kisebb lett. Sokan nem voltunk a strandon, egy pár egy hajóról búvárkodott 4-6 ember lehetett még rajtunk kívül. Sok-sok naptej felvitele után irány a víz, jéghideg, ez volt az egyik leghidegebb vizű strand a nászutunk ideje alatt. Kicsit próbáltam sznorklingolni is, ha már a felszerelést cipeltük magunkkal, de nem sok minden van erre a víz alatt, ami a többi strandon is beigazolódott, így maradt a vízfelszín feletti világ csodálata … no nem volt hiányérzetünk :)

Jól meglepődtünk mikor megláttuk a kishajót, ami a kikötőből hozta a turistákat Katergora, ezek szerint ezzel nem várják meg a főszezont, de örültünk, hogy nem kell visszafelé is megmászni a hegyet. Az egyik leszálló utastól tudtuk meg, hogy délután 2-kor jön vissza a hajó, megvártuk, így hajókázás is került a programba.

Karavostasisban leszállva kitaláltuk, hogy újból megpróbálunk levadászni egy grill halat, először a Meltemi tavernában kérdezősködtünk, de rázták a fejüket, még náluk sincs, majd szezonban, javasolták hogy próbálkozzunk Chorában, köszi :) Kicsit arrébb viszont, a Kalymnios tavernában, behívtak a konyhába, megmutatták milyen szépek és frissek a halaik, választottam is egy közepes méretű tengeri keszeget, alias sea breams, helyi nyelven pedig tzipoura (23 EUR). Nagyon finom volt!

Miután megettük nekiálltunk keresni a Vardia strandot, kértünk helyi segítséget, majd mosolyogtunk rajta, hogy milyen közel is voltunk, csak egy dombnyira. Ez a strand is nagyon szép, kicsit bántam is, hogy Katergo után láttuk, így esélytelen volt a nap strandja címre. Kicsit pancsoltunk, itt láttuk a legtöbb helybelit, gyerekek is strandoltak itt Choraból, majd visszasétáltunk a buszmegállóba. Nem akartunk fél órát várni a buszra, inkább elindultunk gyalog, reméltem, hogy lefotózhatom Karavostasist felülről (meseszép képek vannak a neten), de nem sikerült, a gép addigra teljesen lemerült :( Gyorsan fáradtunk a hosszú emelkedőn, egy idő után már a nyelvünk is lógott, így lestoppoltuk az első helybelit, aki meg is állt és elvitt minket. Tök jó fejek a görögök!

Harmadik napra Livadaki strandját tűztük ki célul, ezért elbuszoztunk Ano Meriaba. A reggeli buszt lekéstük fél 9 körül, 10.20-kor indult a következő. Az Angali leágazó után igazán nagy élmény lépésben felkapaszkodni a busszal a faluba, hirtelen nagy a szintkülönbség, ami a tengerparti panorámának igencsak jót tesz. Leszállás után rögtön kértünk segítséget, hogy melyik irányban induljunk, egy helyi pincér srác útbaigazított és hozzátette, gyalog legalább 45 perc. Ez elég is volt ahhoz, hogy a pár percre hozzánk csapódott turista párocska robogóval feladja a terveit és csodálkozva néztek ránk, hogy képesek vagyunk ennyit gyalogolni egy standért?!? Ha tudták volna, hogy ez a túra valójában kb 2 óra... de ezt akkor még mi sem tudtuk. Amint elindultunk, nagy örömömre megláttunk egy felénk szamaragoló helyi bácsit, akiről sikerült jó fotókat csinálni, ezzel az egyik nagy, kimondatlan folegandrosi vágyam teljesült :)

A táj errefelé gyönyörű, azzal együtt, hogy június közepére itt minden kiég, így zöld alig, inkább a meleg barna és sárga árnyalatai dominálnak a tenger és az ég hideg kékje mellett, jól kiegészítik egymást.

így is alig győztem kattogtatni miközben a kis földúton elindultunk az Ag. Anargyroi templom felé. Nincs egyértelműen kitáblázva, de el kell sétálni teljesen a kis templom mellett futó lépcsőig.

Ha már ott voltunk megnéztük a kis templomot közelebbről és onnan már láthattuk, hová is tartunk és hogy miért :) Látjátok azt a színt ??

A lépcsőtől nem messze kezdődik a szamárút, ami csak gyalog, vagy szamárháton járható, úgy is csak nehézkesen.

Mint később kiderült, ez, az északi útvonal a hosszabb, délebbre van egy rövidebb szamárút is. Végül is jól választottunk, igazán vadregényes és látnivalóban gazdag ez a szakasz, folyamatos ereszkedés közben gyönyörködtünk a tájban. Livadaki gyönyörű szép strand, bár nem hasonlít Katergora, de szépségben mégis egy kategória és mindkettő jéghideg, majd bele fagytunk.

Mivel egy fiatal turista pár kivételével mindenki ádámkosztümben volt, így mi sem aggódtuk túl, max 5 pár volt még rajtunk kívül. A strand előtt, a nagy sziklák közti tisztáson van pár jó nagy fa, sok árnyékkal és tengernyi üvöltő kabócával.

Úgy terveztük, hogy nem mászunk vissza ugyanazon az úton amerről jöttünk, egyrészt nagyon mászós, másrészt azt már láttuk, inkább újat próbáltunk volna. Észrevettünk egy párt lefelé közeledni a déli sziklán, vagyis amerre mi mentünk volna tovább, megkérdeztük az egyik hölgyet (persze a vízben, a nudisták csak a ott ismerkednek :) ), hogy milyen az út, ez megy-e tovább Agios Nikolaos felé. Mondta, hogy igen, bár ők Ano Meriaból jöttek a déli úton, kb másfél óra volt, de ha azon elindulva végig jobbra tartunk, akkor ott lyukadunk ki.
 
Ez az útvonal, ha lehet, még meredekebb indult a standról, mint amin lejöttünk, de másztunk lelkesen és gyönyörködtünk a távolodó Livadakiban.

Az út itt is nagyon szép, de végig kaptató, a tájékozódást turistajelek segítik kövekre festett kék pöttyök formájában, legalábbis egy darabig. Valahol az Aspropounta világítótorony után elfogyott az energiánk, kicsit később a vizünk is, aztán valahol az irányt is elvétettük, szerintem egy tisztáson nem tartottunk eléggé jobbra, a tenger felé. Nagyon elfáradtunk, bár volt nálunk térkép, de GPS nem, így nem tudtuk, hogy mi hol vagyunk, elegünk is lett hirtelen a szamár utakból.

Agios Nikolaost így csak fentről láttuk, majd mikor autóhangot hallottunk a távolban, felmásztam olyan magasra, amennyire csak tudtam és végre megláttam Angali épületeit. Letértünk az útról és meg sem álltunk az első bárig, hogy ihassunk végre (1,5L/fő). Ekkor már este negyed 7 volt, az utolsó buszt lekéstük, ezért hívattunk taxit, ami visszavitt Chorába, 7 EUR.

Utolsó teljes napunkra választanunk kellett a 2 még listán lévő célpont közül, Voreina, vagy az 1-es számú túraútvonal (Chora-Fyra-Angali-Agios Nikolaos-Galifos). Előző napi csacsi-utas kalandtúránk után, és mert Angalin már voltunk, Fyrat és Nikolaost pedig messziről láttuk, Voreinát és a strandolást választottuk. Így is ki tudtuk próbálni a gyalogutat, ami Chora-ból indul Angali felé és az aszfaltútra ér ki, onnét már a Voreina leágazó kb 20 perc gyalog.

A Castro déli végén lévő templomnál indultunk lefelé a lépcsőn, majd elhaladtunk a Stavros kápolna-, majd a Fyra felé vezető gyalogút elágazója mellett, végül a régi szélmalmok mellett, ami előtt csacsik legeltek.

A Voriena táblát követve találtunk egy elágazást a lehajtón, mint kiderült az egyik út csak egy építkezés vezet, valakinek nagyon komoly panorámás kuckója lesz ott. A másik út viszont gyönyörű helyre vezet, egész délután itt strandoltunk.

Újra találkoztunk az előző nap említett segítőkész hölggyel, elmesélte, hogy 1 éve él a férjével a szigeten, ő Zakynthosról származik és angolt tanít, a férje a Peloponészoszról és matematikát. A sziget általános iskolájában 29 diák tanul összesen. Nagyon élvezik ezt az életet, de említette, hogy nehéz átvészelni ott a telet, akkor semmilyen hajó nem jár erre, sok konzerv kaját esznek olyankor...

Utolsó napra már nem terveztünk túrát, így reggeli után összepakoltunk és a recepción hagytunk a cuccunkat, végig jártuk még egyszer a Castro-t, a Chora-t többször és felmentünk a Panagia templomba.

A templom persze közelről nem annyira szép és monumentális, mint távolról, de a hangulat és a panoráma ezt teljesen kompenzálja. 

Az egész napot a faluban töltöttük és sajnáltuk, hogy el kell jönnünk (még ha nem is haza), könnyű megszeretni és nehéz elengedni! Este a 6 órás busszal mentünk le a kikötőbe, ahonnét indult a hajónk Milosra.

Mindig emlékezni fogunk erre a mesés 4 és fél napra!  :)


A teljes fotóalbum itt érhető el:
https://www.flickr.com/photos/davidpozsgai/sets/72157646366858546