Milos, a vulkáni strandok szigete

 Milos a Nyugati Kikládok legnagyobb tagja, ahol a sokszínű és groteszk alakú sziklaformációk, a színek alapjául szolgáló bányakincsek, bányák és meleg vizű források mind-mind a sziget vulkanikus eredetéről tanúskodnak. A néhol már szinte holdbéli táj az Égei tenger kristálytiszta és áttetsző vizével párosulva egyedülálló szépségű strandokat alkot és vonzza a turistákat a világ minden részéről. Adja magát, a sziget  fő bevételi forrásai a bányászat és a turizmus. Bár a kikladikus építészeti stíluselemek itt jóval kevésbé dominálnak, mint a környező szigeteken, ezt itt a színpompás strandok hivatottak kompenzálni. Alig kilenc napunk volt rá, hogy a több tucat top-strand közül minél többet "élvezzünk" és ne csak lássunk!     ... kvázi versenyfutás volt az idővel :)

Folegandrosról kis késéssel, este 8 után futott be a hajónk, a SeaJets 2 Adamasba, Milos kikötőfalujába. Mint a sziget legnépesebb települése, ez a falu már érezhetően nagyobb, nyüzsgőbb, lüktetőbb mint Folegandroson bármelyik. Követve az sms-ben kapott instrukciókat leendő házigazdánktól, Antóniától, bementünk a kikötővel szembeni turista információs irodába, magunkhoz vettünk egy ingyenes térképet (sky map), kikerestük a Vythos Rooms Apartment pontos helyét (3 saroknyira voltunk) és már indultunk is, húzva magunk után a bőröndöket, át az újdonságként ható „tömegen” a sötétedő kikötőben. Ezen az utcán, a kikötő mentén egymást érik a kiülős éttermek, míg a szállásunktól kb 150 méteren belül van 2 pékség és a Carrefour egy komolyabb, 2 szintes üzlete.

A Vythos egy szép nagy apartmanház, kis kikládi beütéssel, jól karban van tartva, de leginkább jó helyen van. A főleg este nyüzsgő (június van, előszezon) kikötő 3 perc sétára van, így annál jóval csendesebb, mellette pedig egy nagy közparkoló van. Antónia már várt ránk, megmutatta a szobánkat, ami egy nagy tánctérnek tűnt a folegandrosi szállásunk után. 2 nagy ágy összetolva, nagy szekrény, fésülködőasztal székkel, bőröndtartó, közepes méretű hűtő, kis LCD tévé, légkondi és fürdő.

Lepakolás után rögtön indultunk is vacsorázni vissza a kikötőbe, a Flisvos tavernát választottuk és nem bántuk meg, grillezett tintahalat és gyros-tálat ettünk, jól főznek és a felszolgálás színvonala is kimagasló. Nem láttuk azt a görögös ”majd kiviszem, ha eszembe jut” hozzáállást :), amit korábban Folegandroson. Egy másik különbség is szembeötlött már az első estén, itt nem hűl le hirtelen a levegő a napnyugtával, bizony használnunk kellett a légkondit, minden éjszaka 24 fokon járattuk.

Előzetes időbeosztás szerint csak pár tervünk volt, aminek relatíve kötöttebb az időzítése: 

Egyrészt Voudia és Kastanas, valamint Paliorema, mind a keleti parton. Ezeket hétvégére terveztük, hogy elkerüljük a bányák közt rohangáló óriási dömpereket a szűk alsóbbrendű utakon. Aki még nem látott ilyet, nálunk kb a nyerges vontatók ekkorák. Arról lebeszéltek, hogy gyalogszerrel arra merészkedjünk, a dömperek is nagy gázzal indulnak az emelkedőkre és magasan is ülnek a sofőrök, de a bérelt autót is féltettük volna. Másrészt Kimolosra hétköznap szeretnénk átkompolni, mert akkor sűrűbben jár a komp. Harmadrészt pedig Agios Ioannisra a nyugati parton fixen az utolsó napon (kedden) megyünk, ugyanis csak arra a napra lesz terepjárónk. Tudni illik Milosnak csak a keleti oldalán vannak aszfaltutak és a kölcsönzők autóbiztosítása csak aszfaltútra érvényesek (kivéve terepjáró). Persze vannak bátrak, de mi nem akartunk kockáztatni.

Az első napunk (kedd) lassan indult Miloson, korábban lelevelezett megállapodás szerint ezen a reggelen, a kikötőben vehetjük át az Athena Traveltől bérelt Fiat Pandánkat. Beültünk hát a kikötőhöz közeli Egoist Cafe bárba, itt ittuk a sziget első capuccinóját és vártunk. És még tovább vártunk ... Csak később derült ki, hogy a részletekről még egyeztetett volna velem a kölcsönző e-mailen, de mi már akkor nyaraltunk, nem olvastam leveleket. Telefonon kiderült, hogy az adamasi irodájuk kb 50 méterre van a szállásunk melletti parkolótól. A kocsit átvettük, majd rögtön túl is tankoltam, 25L, ennyi naftával 3 hétig is el lettünk volna ekkora szigeten :) Mivel már délelőtt 11 óra volt, nem akartuk autókázással vagy túrával tovább rövidíteni a napot, a közeli Paliochorit választottuk úti célnak. Így utólag kereshettünk volna alacsonyabb mércét is nyitásnak, de hát Miloson az nem egyszerű :)

Adamasból, vagy ahogy a helyiek nevezik, Adamantasból dél felé vettük az irányt a sziget közepén lévő és nevét viselő Milos öböl partja mentén. A jó minőségű aszfaltút később elágazik, mi letérünk balra, kelet felé, hogy egy aranyos kis falun, Zefirián keresztül megérkezzünk a déli partra, Paliochorira. Először a nyugati öbölbe érkezünk a 3 közül, kék zászlók jelzik a Deep Blue Music Bar parkolóját. Eszméletlen szép ez a stand, pláne felülről, ahonnét először meglátod.

Ahogy Füles találóan megjegyezte, színorgia! Már a víz is több különböző árnyalatú kék és zöld, nem beszélve a part mellett futó fehér sávról a vízen, ami a világos kőaljzatnak köszönhető,

de a strandot szegélyező magas érdekes alakzatokat formáló vulkáni sziklafal még ennél is színesebb, fehér, barna, narancs, vörös és sárga színek és ezek átmenetei, ameddig a szem ellát. Mesebeli!!

Ja és pancsolás közben old school zene szól (Frank Sinatra és a többiek). Bármikor fel lehet ülni a komoly panorámával ellátott bárba, ahol a kiszolgálás kedves és gyors, én hot-dogot, Füles palacsintát evett. Ez lett az egyik kedvenc partunk a szigeten és az egyetlen, ahová később másodszor is visszatértünk.
 
Kora délután továbbálltunk, nem engedhettük meg magunknak, hogy 1 öbölben pancsoljunk egész nap, ahhoz túl nagy a sziget, sok a látnivaló és kevés a 8 teljes nap. Ha már eddig eljöttünk, akkor logikus, hogy bejárjuk a többi öblöt is, ezért kocsival továbbmentünk a középső öbölbe a Sirocco tavernához. Ez a taverna olcsóbb, mint az előző, 2 EUR-ért szép adag görögdinnyét adnak, az öböl jóval hosszabb, a partja homokos, a színes sziklafal rövidebb és kevesebb színnel büszkélkedhet. 

Csodálkoztunk is, hogy miért ezt az öblöt választják többen, pedig a nyugati a szebb, nem kevéssel! Főszezonban is eme középső öbölben van lehetőség mindenféle vízi mókára, banán, jetski, vízisí és társaik. Elsétáltunk az öböl keleti végébe, ott láttuk, hogy jókora sziklaomlás zárja el az utat a harmadik, keleti öböl felé, így azt csak messziről láttuk. Ennyi fért ebbe a napba.

Vacsorázni visszatértünk a Flisvos tavernába, ahol később is mindig finomakat ettünk, így ide is jártunk majd minden este. 2 alkalommal voltunk csak a vele szomszédos Marianna tavernában, szintén nagyon jó hely, azért mert a Flisvosban nem voltak tésztaételek, mi pedig néha spagettire vágytunk. A Flisvosban ettünk gyrost, grillezett tintahalat, grillezett bárányt, grill csirkét, saganaki kagylót, királyrákot, salátákat és 2 féle grillhalat. Először egy újdonságot próbáltunk ki, a skorpió halat. Ez egy vöröses/narancsos színű és íveltebb-, tüskés testű hal, sokkal intenzívebb ízzel és illattal. Ezért nekem kevésbé ízlett, mint a kedvenc, a tengeri keszeg, alias sea bream, vagy helyi nyelven tsipoura, amit utolsó esténken fogyasztottunk. Az árak minimálisan tértek csak el a folegandrosi áraktól, ha nagy egytál ételt ettünk 2-en, üdítővel és borral, akkor 20-25 EUR-t fizettünk, ha külön fogást ettünk, akkor 30-35 EUR-t. Az egyetlen jelentős különbség, ami szemet szúrt, az pont az említett hal, a Tsipoura, Folegandroson 23 EUR-t kértek érte, a Flisvosban ez csak 12,50 volt.

A második napon, ha már ennyire tetszett az első nap, maradtunk a déli part felfedezésénél. Először Provatas strandját kerestük meg a déli part közepén, ami egy teljesen "átlagos" homokos part és így reggeli fényben színeiben sem igazán impozáns, nem is találtuk meg a szépséget, erről persze nem a strand tehet.

 

Pár perc nézelődés után indultunk is tovább Tsigrado felé. A strand előtt az utolsó pár száz méter már nem is a térképen sárgával jelzett jó minőségű földút, hanem alsóbbrendű fehérrel jelzett út, ami a közeli perlitbánya (perlit-por) miatt a valóságban is fehér :) hasonló, mint a márványpor Thassoson. Miután megtaláltuk a lejáratot megörültünk, hogy kint van a kötél, a létra és páran már lent strandolnak is. Amint neki is indultunk volna egy olasz csapat jött velünk szembe (messze az olaszok képviseltették magukat a legnagyobb számban mindenhol a szigeten), ők mondták, hogy a kötél vége egy bő méterre van a második létrától, így ők inkább nem kockáztatnak. Mi is megpróbáltuk ellátni addig, vakaróztunk, hogy mennyire vagyunk bátrak, közben lenéztem, hogy mit hagynánk ki, de még csak a strand 1/3-át sütötte a nap, így úgy döntöttünk, hogy ide visszajövünk később. Sajnos később már nem jöttünk vissza, így ez a strand a következő milosi nyaralásra marad. Indultunk tovább Firiplaka strand felé, az egyik kanyarból egy képen látszik Provatas-szal:

Ehhez a strandhoz nagy reményeket fűztem, mert nagyon szép képeket láttam róla előzetesen. Ahhoz képest, hogy ide nem jár busz és az út egy rövid szakaszon fehér jelzésű, rossz minőségű út, elég sokan voltak. A parkolók már tele voltak (alsó és felső is), sőt a parkolók előtti kanyar is, ezért 2 kanyarral korábban tettük le a kis Pandát és másztunk le a strandra. Itt még kevés volt a rutin, miután lemásztunk és lecuccoltunk, utána gondolkodtam, hogy most kellene fotózni, amíg jók a fények (11 és 14 óra között). Mászás vissza, valami magasabb helyre :)

Apropó, lecuccolás, elfoglaltunk egy telepített napernyőt 2 napággyal, amiért 5EUR-t kértek tőlünk. Csodálkoztam is, hisz elvileg drága szigeten vagyunk, de 3 éve Zakynthoson ugyanez 8EUR volt. Kis árnyákban pihizés közben volt alkalmunk végignézni, ahogy a büfés srácok a hátukon, a vállukon, a kezükben és ölükben, a dög melegben, a tűző napon minden gépi segítség nélkül hordták le a sört, üdítőt és kajákat az útról, ahonnét csak gyalog járható a partra vezető út. Meg is jegyeztem, hogy itt biztos benne lesz az árban az izzadság is, hát tévedtem, ennél olcsóbb bárt később sem találtunk, a kis üdítő 1,5, a kis Heineken 2,5, a gyümölcs-, és görög saláta pedig 5 EUR volt. Később még többször is láttuk a srácokat Adamasban, ők is a szállásunkhoz közeli Carrefourban vásárolnak, mint mi, csak még kocsikáznak vele, lecipelik a strandra és egy generátorral hajtott hűtőben tárolják a „kiépítetlen” strandon, majd adják a legolcsóbb áron … furcsa a világ.

Maga a strand nem tett rám akkora benyomást, mint vártam tőle a képek alapján. Sok helyen tengeri füves a part, az aljzat pedig a számomra legrosszabb kombináció, lassan mélyülő és homokos-köves. Amitől persze híres ez a strand az megint a sokszínű kőfal végig, hosszan és magasan a part mentén, az tényleg nagyon szép. Bár ugyanezek a színek ott vannak Paliochori nyugati öblének partfalán is, sőt, ott sokkal koncentráltabban, itt viszont sokkal hosszabb és magasabb a fal, sokáig lehet sétálni mellette, mire a végére érsz.

 A vége felé már tényleg nagyon köves, kisebb fejméretű fehér kövekkel, amik hajlamosak kigurulni a lábad alól. Megkerestük a nudista szekciót, ez a művelet azonban sokkal nagyobb kihívás, mint azt korábban gondoltam a szigetről olvasott infók alapján. Nincs annyi nudista és nudista strand, strandrész, mint amennyit gondoltam, de lehet, hogy csak ők is a főszezonnal érkeznek :) Mindegy, Miloson végül ezen az egy helyen tudtunk élni a lehetőséggel.

Harmadik napunk reggelén (csütörtökön), ”kipipálva a kötelezőket” a déli parton és kihasználva, hogy még mindig nem fúj a meltemi, észak felé indultunk. Eredetileg 3 napot szántam a sziget ezen részének feltérképezésére, amiből ha sikerül lefaragunk, annál több időnk marad új célpontnak, esetleg lesz idő a sok hajós túrából egyet választani. Ezt itt nem is hagyom most nyitva, végül nem hajókáztunk, így a kizárólag hajóval megközelíthető nevezetességek (Glaronissia sípjai, Sykia barlangok, Kleftiko és Gerakas strand) mind kimaradtak, azok majd egy következő nyaralás részei lesznek egyszer.

Elsőként Pollóniába mentünk, ami második legnagyobb település a sziget észak-keleti csücskén, egy kicsi kikötővel, hogy megnézzük a kompmenetrendet Kimos szigetre. Itt már sokkal pontosabb a falu jelző, kis egyszerű házak, szűk, folyosószerű kanyargós utcákkal, mindenhol keveredve a modern a régivel. Ebben a faluban van egy neves halétterem is egyébként, az Armenaki taverna, ahol bizony magyar srác a hal-szakács :) bizony, kicsi a világ. Sok különbség nincs a hétköznapi és a hétvégi menetrend között, hétvégén csak a legelső reggeli komp nem indul, a második 9.30-kor. Fel is jegyeztük, hogy pénteken korán, 6.45-kor indul a kompunk Psathiba, tehát jó korán kell majd kelni.

A következő megállónk Papafragas volt. Nagyon érdekes strand, de most először nem a színek miatt látványos, mint az eddig látottak, hanem vulkanikus jellege, extrém formája és különleges hangulata miatt.

Miközben végigúszol a sötétzöld vízzel teli keskeny sziklavájatban, vagy a barlangos részen, ahol villódznak a vízről visszavert fénysugarak a körülötted levő habarcsnak látszó barlangfalon, teljesen egyedi, emellett az az akusztika is mókás, az igazi habarcs biztos nem veri így vissza a hangot :)


Miután végigúsztam, még vissza sem értem, mikor eldöntöttem, hogy ide Fülest is be kell hoznom. Mivel ő megbízhatóan úszik, de ezt egyáltalán nem hiszi el, ezért visszavettem a túracipőt, visszabaktattam a kocsihoz a mentőmellényéért és nem hagytam, hogy ezt ott most kihagyja. Megérte, mindkettőnknek maradandó emlék lett ez a strand.



Tovább gurultunk a közeli Pachena strandjára. Hát, nagyon el volt hanyagolva ez a part. Szinte végig tengeri füves, a partja pedig szemetes volt. Senki sem fürdött itt, mi sem vágytunk rá, pedig amúgy a homokos partból kimagasló szikladarabok hangulatosak lehettek volna. Így mentünk is tovább Sarakinikora. 

Megtaláltuk, bár a lehajtónál a táblán csak cirill betűkkel írták ki, ami furcsa, hisz eléggé nemzetközi látványosságnak számít Miloson. A parkoló után rögtön (még fent) egy mobil bódéból árultak hűtött dolgokat, vettünk is pár üdítőt, hátha lent már nincs is büfé. Jól tettük, lent a parton nem árulnak semmit. Fülest előreküldtem, hogy keressen egy jó árnyékos helyet, mert durván meleg volt aznap, addig én elfotózgatok fentről. Kattogtattam is rendesen és közben végig reménykedtem, hogy a képeken is látszanak majd a különleges hófehér sziklaformációk, amik ezt a strandot szinte holdbélivé varázsolják.




A hófehér sziklákat maximum 4-5 másodpercig lehet bírni napszemüveg nélkül, vakítanak, de nagyon sokfélék és érdekes alakúak. Sok köztük mintha hullámzó tenger lett volna, mielőtt fehér kővé vált :)

 


Később megtaláltam Fülest, aki már csak az egyik barlangban talált árnyákos helyet. A strand melletti sziklafalon barlangnyílások vannak, megnéztem beljebb is, a hegy gyomrában lévő alagutak össze vannak kötve egymással, de fény hiányában nem mentem nagyon beljebb. Így is hangulatos és érdekes, biztos bányáztak itt valamit valamikor.

Átúsztam a leggyakrabban fotózott szűk kis hasadékban, onnét jobbra tekintve a nyílt vízen látható a félig elsüllyedt hajóroncsot is, ami egyébként nem túl érdekes, vagy látványos.







Pénteken bár csörgött az ébresztő, nem volt erőnk korán felkelni, ezért gyorsan megegyeztünk, hogy hétfőn megyünk Kimolosra, majd visszafeküdtünk. Furcsán nyomott volt a levegő aznap, kicsit kóvályogtunk is mindketten. A szokásos reggeli capuccino után viszont felkerekedtünk, hisz aznapra Klima, Plathiena és Firopotamos volt a B terv, ezek eddig kimaradtak az északi részből. Felautóztunk Tripitibe, persze Plaka szűk, kanyargós és forgalmas utcáit elkerülve kerülővel, majd letettük az autót és elindultunk a táblákat követve Klima, a kis halászfalu felé. Csak később derült ki, hogy egy lépcsősor is vezet le Tripitiből, mi az aszfaltúton mentünk. 

 

 

Mire leértünk a faluba elég sok felhő gyűlt össze felettünk, szerintem akkor és ott Milos összes felhője pár száz négyzetméterre zsúfolódott össze, persze mind Klima felett. Eszembe is jutott, hogy hány képet láttam, ahol Klimán a hullámok fehér tajtéka a sirmaták előtt futó betonjárdára loccsan, míg az ég be van borulva, hát, az én képeimen is ez látszik.

 

Az élénk színekkel festett ajtók, zsalugáterek és teraszkorlátok nagyon tetszettek. Próbáltam is őket több különböző szögből fotózni, amit nehezített a felhők okozta szűrt napfény és a hullámoktól vizes, csúszós mólók.
 
Mikor kigyönyörködtük magunkat indultunk is volna vissza, terv szerint a lépcsősoron, arra még úgysem voltunk. De még a falu elején félreálltunk és kiengedtünk egy autóval tolató hegybeli hölgyet. Ő mutogatva kérdezte, hogy gyalog vagyunk-e, bólogattunk, majd intett, hogy ő szívesen felvisz minket :) Nagyon kedves volt, eszünkbe sem jutott visszautasítani. Próbáltam hálásnak mutatkozni (ki tudja, milyen gyakran találkozhat magyarral), ezért azon túl, hogy 3x megköszöntem, elkezdtem magyarázni, hogy milyen csodálatos a szigetük és mennyi szép strand van, de erre csak integetett, hogy nem beszél angolul. Így csendben autóztunk felfelé, no nem síri csendben, hisz minden beláthatatlan kanyar előtt (5-ből 4 itt ilyen :)) ráfeküdt a dudára. Füles ezt a technikát pillanatok alatt elsajátította és innentől rendszeresen használta, hol azért mert nem láttuk be a kanyart, hol csak a para miatt :)

Miután visszaértünk az autóhoz, kocsival keveregtünk a szűk kis utcákon, minden sarkon megkérdeztem a helyieknek látszó idegeneket, hogy merre van Plathiena strand. Azt megértettük a mutogatásokból, hogy mindenki úgy kezdi, hogy bonyolult/nem olyan egyszerű stb, azt kevésbé, hogy miért nincs kitáblázva. Végül sok kóválygás után megálltunk egy kis templomnál, lesétáltam a domboldalon, majd megtaláltam a táblát: Plathiena 1km, Firopotamos 1km. Jelentem mindkettő hazugság, légvonalban is mindkettő legalább a duplája :) Mivel az említett domboldalnál nagyon éles ívben kell bekanyarodni, mindkét oldalán téglafal van, amiken előző autókról származó festékréteg mesél az ott történtekről, így nem kockáztattunk, hittünk a táblának és elindultunk gyalog Firopotamosba. Bár nagyon meleg volt, de nagyrészt lefelé vitt az út, így nem aggódtunk azon, hogy visszafelé mennyivel fárasztóbb lesz ez az út. Még fent, az út melletti lehajtónál álltam meg fotózni először, a neten fellelhető szépséges képek túlnyomó része is innét lett fotózva. Meseszép az öböl fentről, zöldes, mégis áttetsző, tisztán kivehetőek a kisebb kövek és szikladarabok a tenger fenekén, a fák és a kis templom az ódon bejárat-rom előtt pedig nagyon autentikus hangulatot kölcsönöz ennek a kis strandnak. 

Lesétáltunk a kanyargós úton, közben csodálkoztunk, hogy itt is mennyien vannak, alig találtunk egy kis helyet a törölközőnek a fák alatti árnyékban. Itt is csak egy bódéból árul egy bácsi, őt többször is láttuk reggel Adamasban, onnét hordta a frappéját, ahol mi cappuccinózni szoktunk, nagyon finom smoothies-t csinál 4 EUR-ért. A part kavicsos, a víz pedig tükörsima volt. Rögtön kiszúrtuk az öbölben a luxusjachtot is, amit Adamasban már első este megcsodálhattunk, kő gazdag törökök voltak, itt épp a gyerkőcöket szórakoztatták, motorcsónakkal húzták őket, ők vízi-síeltek… Mindenkinek máshogy telik a gyerekkor :)

A part annyira kavicsos, hogy itt csak görögösen tudtunk bemenni a vízbe (koncentrál, és zsupsz!) és igyekeztünk, hogy minél előbb biztonságosan mély vízben legyünk elkerülve a sérüléseket. Fülesnek ez annyira sikerült, hogy kb 20 percig eszébe sem jutott, hogy nem ér le a lába, megtört a jég, azóta nem fél a mély víztől, emiatt is emlékezetes marad nekünk ez a hely, egy második kedvenc strand a szigeten.

Visszafelé már fárasztóbb volt az út a kocsihoz, valamiért én bírtam most jobban, Füles kevésbé. Mikor visszaértünk, akkor láttuk, hogy kb 20 métert kellett volna előregurulnunk a kocsival, ott egy másik lehajtó, ami szélesebb, feleslegesen gyalogoltunk… Ha már így kiszabadítottuk a kocsit, elindultunk vele Plathienara, kb 3 km az 1km-es táblától. Akkora szél volt az elvileg szélcsendes parton, hogy a strandon és aszfaltúton túli bárban is feldöntötte a műanyagszékeket, a vízből kikecmergők pedig fázva rohantak törülközőért, mindezzel együtt nagyon szép kis strand.

Mivel a teljes északi parton szélcsend volt csodálkoztunk is, hogy pont itt van ekkora a szél. Itt már nem volt kedvünk még egyszer fürödni, így ittunk egyet a bárban és elindultunk hazafelé. Sajnos itt még nem ért véget a nap! Ahogy visszaértünk ahhoz a kereszteződéshez, amit először nem találtunk meg, megtörtént a baj. Végig a dombon felfelé egy terepjárót követtünk, ami ahogy felértünk Plakába, kifordult nagy ívben balra. Mi előre jártunk, elnéztünk jobbra és csatt!!, balról a hölgyek (50 körüli helyi mamók) úgy gondolták, hogy visszatolatnak, persze nem néztek egymáson kívül semmit és senkit, hisz éppen beszélgettek :( Megvolt az első sokk, megtörték a bérelt autónkat, kiszállok, következő sokk: még ők ingerültek, támadnak és csodálkoznak, hogy nem beszélünk görögül, ők pedig más nyelvet nem ismernek. Felhívtam a kölcsönzőt, láttuk, hogy a mamók is őket hívják a kocsi oldalán lévő számot bogarászva, megkérdezték hol vagyunk, kicsi a kár vagy nagy és szerintünk ki volt a hibás. Gyorsan megnyugtattak, hogy 5 percen belül érkezni fog valaki és kérték, hogy addig tartsuk ott a másik autót is. Jött is egy srác 5 percen belül robogóval, a nénék egyből letámadták az ő verziójukkal, lefotózta a horpadásokat, felírta a rendszámot és kérte, hogy kövessük a szerviz-garázsig. Követtük, szegény Füles lábai remegtek a pedálokon, de az én pulzusom is durván magas volt. Ott is vártunk, megnézték, adtak árajánlatot (persze nem nekünk, a kölcsönzőnek), majd mondták, hogy mennyünk vissza a kölcsönzőbe elintézni a papírmunkát. Ott hallgatták meg először a mi verziónkat és mondták, hogy vélhetően a nénéknek muszáj lesz elismerniük a felelősségüket, nekünk pedig csak annyi dolgunk van ezzel, hogy másnap este visszamenjünk aláírni a paksamétát.  Azóta is hálásak vagyunk az Athena Travelnek, korrektek, kedvesek és gyorsak, ahhoz képes nem drágák. Aznap este persze mindkettőnkben ott volt az aggódás és más rossz érzések, de reggelre (amennyire lehet) túltettük magunkat rajta és igyekeztünk jól érezni magunkat.

Szombat reggel elindultunk egy másik, a képek alapján előre kedvencnek titulált strandra, Palioremara. Zefiria faluig ismertük ugye már az utat, ott nem fordultunk el dél felé, hanem mentünk tovább kelet felé, elhagyva az aszfalt utat egy aktív bánya mellett. Emlékeztem egy ott járt honfitársunk útmutatására, miszerint ez jól ki van táblázva (Tiorichia), nos görög viszonylatban ez így igaz is :) 2 helyen hiányzott a tábla (nekünk), mindkétszer jobbra kellett tartani. Egyszer előrementem gyalog, hogy a következő táblából rájöjjek jó felé jövünk-e, mikor szembejött velem egy tank méretű dömper. Hétvégén is! Na, gondoltam, ha ezt Füles meglátja, akkor lesz remegés… egy kevés volt is. Végül nem mentünk el a bánya feletti parkolóig, annál előbb leparkoltunk és onnét gyalogoltunk, kb 40 perc volt.


Tényleg gyönyörű ez a strand, már-már eszményi, az oldalában évtizedek óta „ottfelejtett” bezárt kénbánya nagyon különleges, kvázi indusztriális hangulatot csempész a strandolás élményébe. Ez a part igazán nekünk való, apró kavicsos, gyorsan mélyülő, mélyzöld és kék színű víz, színes sziklák és a szomszédos szigetek halvány körvonalainak látványa, no meg az otthagyott bányaépületek vöröses téglafalai, melyek szinte beleolvadnak a mögöttük tornyosuló sziklafal színébe, a rozsdás fémcuccok és a kis vasúti-kocsi a híddal, mind-mind együtt egy gyönyörűség.

Bár az öbölben lévő kénes forrást, amiből meleg víz tör fel a víz alatt nem kerestük meg, de a szikla felől érkező kénszagú szél és a kénsárga szikladarabok jelzik, hogy mit bányásztak itt anno.




Nagyon élveztük, az egész napot ott töltöttük, újabb kedvencre leltünk! Egy fiatal francia pár odaköszönt nekünk, akiket még én igazítottam útba reggel, ha ez furán is hangzik, ők quaddal jöttek. Késő délután már erősödött a szél, egyszer még a napernyőnket is kiemelte, amit korábban kővel vertünk le a kavicságyba. A törölközőket már korábban kövekkel kellet rögzíteni. Este a tavernából hazafelé menet már szárazon is fáztam, akkor még nem tudtuk, hogy ez bizony a közelgő meltemi előszele. 

Vasárnap már erős szélre ébredtünk és csak reméltem (mert konkrét emlékem nem volt, hogy erről olvastam volna korábban) hogy az aznapi terveinket (Voudia és Kastanas) nem húzza keresztbe. Az az infó megvolt, hogy Voudiába végig aszfaltút vezet, de akkor ott nem jutott eszembe. 1 lelkes turista rossz irányba mutogatott, így jól elkeveregtünk Polloniától délre a földutatokon, de legalább 1 szép kép született erről a falucskáról is, bevallom nem voltunk ott sokat, messzebbről szerintem impozánsabb.

Többszöri érdeklődés után végül a falu pópája igazított minket útba, ő magyarázta, hogy csak a kemény burkolaton maradjunk, így csak megtaláltuk Voudiát. Gyönyörű szép, kvázi jón-kék színe van itt a víznek, de sajnos akkora szél volt a parton, hogy majd a fejünket is lefújta, így nem jött meg a kedvünk a vetkőzéshez és pancsoláshoz.
  

Közben láttuk a Kastanasra tartó utat is magunk mellett, de mivel óriáshajót pakolt az S&B bányatársaság, ezért hétvégén, vasárnap is rohangáltak az óriásdömperek, kb 2 percenként. Jól keresztbe húzták a számításainkat, ez és a szél együtt akkor elég volt, hogy visszatartson Kastanastól, az majd egy következő látogatás része lesz.

  

Ha már így alakult, menjünk a déli partra. Arrafelé szinte már csak Agia Kyriaki maradt ki, bár az a stand nem volt a "kötelező listán", képek alapján engem nem fogott meg. Útközben azért megálltunk Papafragasnál, hogy közelről is lássuk, mit okoz a meltemi az északi parton, hát néztünk nagyot. 3 nappal korábban itt tükörsima és szép méregzöld volt a víz, most óriási hullámok csapkodtak, amik jól felkavarták a vizet, plusz még bemosták a partról a szemetet, amit a turisták „ottfelejtettek”. Veszélyes is lett volna most itt fürdeni a tarajos hullámok elemi erővel csapódtak a szikláknak, csak úgy fröcsögött. Ijesztő volt, de nagyon örültünk, hogy mi nem csak ilyennek láttuk és nem is így fogunk rá emlékezni. Kyriaki igazi meglepetés volt, ha Firiplakán csalódás volt kicsit a képek után a valóság, itt éppen fordítva történt. Gyönyörű kristálytiszta víz, aminek a part menti sávja ugyanolyan fehér, mint Paliochorin, csak itt kevésbé szabályos, az egészet pedig egy szép nagy szikla zárja a nyugati végén.



Nagyon hosszú ez a strand, aminek mindkét végén van 1-1 napozós rész napágyakkal és napernyőkkel. Vártuk, hogy valaki majd pénzt kér ezek használatáért, de nem, mind2 ágykupachoz tartozó bódé zárva volt még 2 nappal a főszezon kezdete előtt. A napozós rész finom-homokos, de a közvetlen part fehér kavicsos és gyorsan mélyülő.

A szél itt sem kímélt minket, bár nehéz volt elhinni, hogy ilyen magas dombokon hogy fújhat át, de átfújt, nem is akármilyen erővel. Sok napozó sikított felnőtt ember létére, mikor jött 1-1 roham és a szél homokvihar-felhőt hozott észak felől. Mindenki szépen feküdt a napágyon, arccal szigorúan előre, a tenger felé és hátulról kaptuk az áldást. Ha épp a vízben voltunk, akkor is ildomos volt dél felé fordítani a fejed, különben még a szemedet is csípi a homok és a fogaid közé is befújja. Érdekes volt látni, ahogy a kristálytiszta víz felett homokfelhő száguld nagy sebességgel.

A hosszú part keleti végén lévő domboldalon kapaszkodtam fel, hogy az egész öböl beleférjen egy képbe. Ezekre büszke is vagyok, ha hasonló képeket láttam volna ezt megelőzően erről a strandról, akkor biztos rá került volna a kötelező látnivalók listájára. A felmászás nem is volt túl megterhelő, de fent a magasban azért már kellett kapaszkodnom, hogy le ne fújjon a szél. Késő délután, mikor szedelőzködtünk, a cipők 1/3-ig teltek homokkal, a táskákból és törölközőkből pedig csak itthon, a mosógépben jött ki teljesen :) Mindennel együtt felejthetetlen élmény volt nekünk ez a meltemis nap egy gyönyörű tengerparton.

Hétfőn reggel korán keltünk és rohantunk Pollóniába, Fülesnek ez 9 perc volt kocsival Adamasból, tuti rekord! :), hogy elérjük a kompot. De felesleges volt, benéztem a menetrendet, 6.45-kor Psathiból indul az első komp, vagyis Pollóniából vissza Kimolosra csak 7.15-kor. Sebaj, legalább nem késtük le. Mikor leszálltunk Kimoloson minden zárva volt még, de találtunk egy bácsit, aki intett, hogy üljünk csak le és már nyit is ki. Mint kiderült, az övé a Lonely Planet sorozatban is szereplő Kyma taverna Psathiban. A mosdó tiszta volt, de az ülőkéket leszerelték (nem értettem ebben mi a ráció) a papírt itt már nem szabad a lefolyóba dobni, mint Miloson.

A 2 Fantáért kért 3 EUR-t, én adtam neki 20 cent borravalót, erre ő nyújtotta a kezét és szépen megköszönte. Ez amolyan görögösen megható volt! Eszembe is jutott ez a jelenet később, mikor hazafelé menet, Athénban, az Akropolisz lábánál lévő egyik kávézóba ültünk be. Az árak az egekben, 2 capuccino és 1 kis víz összesen 9EUR, nekem csak 50-esem volt, mire a pincér 2x megismételte csúnya arccal: You kill me!, amiért fel kellett váltani … mintha nem is Görögországban lettünk volna, mindegy, Athén most sem lett a kedvencünk, talán ott nem is tudnánk élni.

Felfrissülve indultunk fel a dombra Chorio falucska felé, amint elhagytuk Psathit, kint van az 1km-es tábla, tényleg csak annyi, ellenben végig emelkedik.

Chorio gyönyörű, igazi kikládi stílusban épült régi kis falu. Nagyon sok hasonlóságot láttunk a folegandrosi kikládi építészettel, de láttuk a különbségeket is. Itt nincsenek olyan sűrűn átfestve az épületek, fa-teraszok, ajtók és zsalugáterek, itt vannak szerényebb, szegényebb és teljesen sorsára hagyott épületek is. Egyszerűbbnek és szegényebbnek tűntek mind a helyiek, mind a házaik.

Itt is találkoztunk egy idős bácsival, biztosan 70 év feletti volt, de természetes angolsággal kérdezte, hogy honnét jöttünk, mikor meghallotta, hogy "Ungaria", őszinte mosollyal az arcán is látszott rajta a csodálkozás, ritkán találkoznak magyarral. Sétálgattunk a faluban, felmásztunk magasra, hogy a templomot is szép panorámás keretben láthassuk, megérte :)

Mikor megéheztünk (kaja nem volt nálunk, kifogytunk és vasárnap boltok sem nagyon voltak) betértünk egy „breakfast” táblás ki helyre és kérdeztük, hogy mit ehetnénk. Bármit kérdeztünk az éppen nem volt nekik :) Mikor kitaláltuk, hogy nekünk a szendvics is jó lenne, felcsillant a tulaj szeme, egyeztettet a konyhás bácsival, intett, hogy 5 perc türelmet és elrohant kenyérért. A fél kg körüli kenyér még meleg volt, keresztben kettévágták (így lett belőle 2 óriás szendvics) és jól megtöltötték sonkával, sajttal és paradicsommal, de vastagon. 5 EUR-t fizettünk a 2 szendvicsért, egész nap elvoltunk vele :)

A főtéren ittunk egy cappuccinót, közben utánanéztem az igencsak szerény buszmenetrendnek, nem volt kedvünk túrázni. Kaptunk telefonszámot is a taxihoz (mivel itt nincs taxiállomás, te hívod fel, hogy hol vagy és hova mennél), de eltántorodtunk és inkább visszamentünk Milosra, hogy ott pancsoljunk inkább délután. Így utólag átvihettük volna a kocsit, de nem tettük, majd legközelebb.

Dél körül volt már mire visszaértünk Pollóniába, így nem húztuk az időt és ismét Paliochori nyugati öblét választottuk, így ez volt az egyetlen strand az utunk alatt, ahová kétszer is elmentünk. Megérte, most is ugyanolyan gyönyörű volt, mint először.
 

Beszélgettünk a fórumon korábban, hogy a polárszűrőt fotózáskor túl lehet húzni és akkor már nem „élethű” színeket kapunk. Először nem értettem, hogy itt most Paliochorin miért nem olyan szép és éles a fehér sáv a vízen a part mentén, mint korábban, erre Füles megkérdezte, hogy nem hiányzik a napszemüveged? És tényleg, napszemüveggel sokkal több színt tudtunk megkülönböztetni egymástól, mint anélkül. Így nehéz megmondani, hogy mi fér bele a „színhűség” fogalmába a fotózásnál. Innét visszatérve leadtuk a kis törött Pandát, terepjáróra cseréltük, hogy azzal indulhassunk a sziget nyugai felére, Agios Ionnisra másnap, a nászutunk utolsó napján.

Reggel 9 körül indultunk, az első megállónk az Agia Marina templom közelében volt, az emborioi leágazásnál. Itt már elfogyott alólunk az aszfaltcsík, de még tűrhető volt az köves földút. Később már jobban rázott, plusz elindult a fel-a-dombra le-a-dombról, hullámoztuk. A Ralaki elágazó közelében elkezdett csipogni az autó (beep-beep-beep), félreálltunk, felhívtam a kölcsönzőt, de megnyugtattak, hogy menjünk csak tovább a strandra, ha gáz lesz a kocsival, csak szóljak telefonon, hogy hol hagytuk, majd ők intézkednek :) Biztos látták rajtunk a rémületet az előző koccanásnál és próbáltak jó fejek lenni!

Mikor megláttuk a távolban az öblöt újra félreálltunk, ezúttal végleg, innét gyaloglás. Később kiderült, hogy nem Ioannis partját láttuk a kocsiból, talán Ammoudaraki lehetett, így kb 1 órás sétára voltunk a céltól. Útközben félénk kecskenyájak figyeltek minket és kerületek el jó messziről és bár nem találkoztunk velük, azt olvastam, hogy a közel kihalt milosi viperát is erre felé próbálják visszatelepíteni ... Elsőre egyikünknek sem tetszett a strand, nem is értettük hirtelen miért szenvedtünk érte annyit. Hosszú homokos part, a vízben mindenhol tengerifű törmelék, vizuális élmény nulla. Már lecuccoltunk és a napernyőt is leszúrtam, mikor eszembe jutott Bea, egy ott járt honfitársunk útmutatása, hogy a második és harmadik öböl az igazi, amikhez azért mászni is kell kicsit és láss csodát, tényleg gyönyörűséges a másik 2 öböl.

 

A középső öbölben töltöttük az egész napot, oda sem egyszerű a hegyoldalon lemászni, de hogy a harmadikhoz hogy lehet, azt elképzelni sem tudom. Átúsztam oda, körbenéztem, szerintem középtájon lehet a lejárat, talán. Sokat nem nézelődtem, mert egy sziklaüregben megbúvó romantikus párt akaratomon kívül is sikerült megzavarnom. Ahogy a képeken is látszik a szép fehér szikla az északi öböl északi felét zárja, emiatt lehetne akár a legszebb is, de sajnos ez az öböl is tengerifüves, ahogy a déli.
 

A színek a part menti sziklafalon hasonlóan követik egymás a második és harmadik öbölben, mindkettőnek a déli oldala citromsárga a kéntől, az északi fehér gondolom a perlittől, középtájon pedig narancs-vörös átmenetes a vas-, és mangánérctől. (Sajnos az északnyugaton lévő Vani mangánbányára sem volt időnk, állítólag az még terepjáróval is kemény terep) A középső öbölben nincs tengerifű sem semmilyen más szennyeződés, nagyon finom apró homokos a part, ami nagyon-nagyon lassan mélyül, talán még a siófoki Balatonnál is lassabban :) a minimális víz alatt a hullámzás kemény homokbordákat épít az aljzaton, amin furcsa járni. A nap folyamán mindössze egy olasz családdal osztoztunk az öblön, 2 gyerekkel voltak, így a nudizmus itt is felejtős volt.

Ez volt az utolsó napunk a szigeten, az utolsó pancsolásoknál ez már ott volt a levegőben és bennünk… nem akartunk hazamenni :( Hazafelé még megálltunk Achivadolomni strandjánál, így ez sem maradt ki, de bevallom nekünk nem tetszett annyira, sima egyszerű homokos strand, nagy árnyékot adó fákkal és lassan mélyülő vízzel, kisgyermekes családoknak teljesen ideális. Szerdán reggel a házigazdánk, Antónia vitt ki minket a reptérre, ahonnét egy Bombardier D-8-100-as géppel repültünk vissza Athénba. Nagyon kicsi gép, mint egy normál busz szárnyakkal, csak nem férnek el rajta annyian,  30+1 férőhelyes.

A csodálatos strandok szigeteként fogunk Milosra emlékezni, ahol nagyon különleges és egyedi (nem kikládi) „bánya-sziget” feeling hat át mindent, még a strandolást is, IMÁDTUK !!!  :)


A teljes fotóalbum itt tekinthető meg:   https://www.flickr.com/photos/davidpozsgai/sets/72157648557777842