Symi mélyen tagolt kis szigete az Égei tengeren fekszik Rodosztól északra, 10 km-re a török partoktól, közel Tilos és Nysiros szigetekhez. A XX. században a török uralom alól olasz megszállás alá került (1912-47), ebben az időszakban épültek a jellegzetesen díszes és cirádás neoklasszikus pasztellszínű házikók, amelyek annyira különlegessé és egyedivé varázsolják a kis kikötőfalut, Gialost, hogy az nagy számban vonzza a főleg "1 napra" ide látogató turistákat. Az általuk itt töltött 3-4 óra azonban még a panorámás kis falu felfedezéséhez is édes kevés, nem beszélve a védett öblökben megbújó fehér köves strandokról, ahová menetrend szerinti vízi-taxikkal lehet gyorsan és kényelmesen eljutni a faluból. Luxusjachtok és vitorlások garmadája Gialosban, patinás épületek és ódon romok kontrasztja Horioban, makettszerű kis házak Pedi hegyeinek tövében, a tengerparton kecskék, csak hogy pár dolgot említsek, ami miatt mi 7 napra jöttünk :)
Egy éjszakás rodoszi tranzit-szállásunkról nem írnék túl sokat, nem volt maradandó élmény. Rodosz város nagy, nyüzsgő és hangos, autópálya köti össze a reptérrel, késő este is tele vannak az utak és a járdák, a taxink is lépésben araszolt szállásunk, a Hotel Mochos felé, ami az új városrész szélén van, 1 saroknyira az óvárostól és 10 perc sétára Kolona kikötőtől, ami a város 3 kikötője közül a középső. Rengeteg a bár, nagyon nemzetközi a vendégsereg, horror árak, így a sötétben az időjáráson kívül semmi sem tűnik görögösnek. Amennyire meg tudjuk ítélni, nem nekünk való hely, nem bánjuk, hogy most nem ide jöttünk.
Reggel kisétáltunk a kikötőbe, szép a vár a part mentén, a hajónk
(Dodecanisos Express) 8.30-kor indult Symire. Szép nagy katamarán, a második
szinten bárral, ahonnét még menet közben is ki lehet járni a nyitott
fedélzetre. Szépségén túl még gyors is, csak úgy hasít, 9.20-kor már meg is
érkeztünk az elegáns kis szigetre. A kikötő kvázi „W” alakban kanyarog, amelyen
2 kis „település” osztozik, Harani és Gialos (egy néven Kato Symi). A kikötőben, az öböl 2 oldalán
tömérdek luxusjacht és vitorlás sorakozik egymás mellett, mindenféle felségjellel, szabályosan
zsúfolásig töltve azt. A kikötő központi részén kapnak helyet a Loukas taxi-hajó
társaság hajói (4 van) és a Poseidon. Az öblöt körülölelő domboldalakon
pedig 1910/1920-as években épült színes, díszes, cirádás neoklasszikus
épületek sokasága varázsolják el az ide érkezőket. Tényleg nagyon impozáns, a
többségében egy napra ide érkező turisták emiatt a látvány miatt érkeznek. Ezek
a házak bár nagyon szépek, de az olasz fennhatóság idején
épültek, ezért nem görögösek. Se nem kék-fehérek, se nem letisztult puritán kockaházikók, ahogy a Kikládokon. A domb tetején pedig a régi Horio falu ül (Ano
Symi) a máltai lovagok által épített Kastroval, aminek felderítése persze szintén a kötelezőek listáján van.
Választott szállásunk az Anastasia Hotel csak egy kőhajításnyira van a kikötőtől, a part menti, 19. században épült óratorony (Symi talán legtöbbet fotózott építménye) mögötti rendőrség fehér épülete melletti fa lombja alatt. Egy lépcsőn kell felcaplatni, (ahogy ezen a szigeten általában) kb 40 lépcsőfok. Szerencsére a bőröndünk csak 21,7 kg :)
Korán mentünk, a szobánkat még takarították, ezért lepakoltunk a recepción és elindultunk
felderíteni a helyet. A hotelünk előtt, a lépcső mentén egy szintén többszintes
lakóház van, ami szinte teljesen kitakarja a hotelt a neten található képekből, ezért
kerestem hiába még otthon. Mellettünk egy autó és robogó kölcsönző, talán a
legismertebb a szigeten, utána egy kisbolt, ami szinte teljesen le van rabolva,
mellette pedig egy kis kávézó, ahová aztán minden reggel jártunk (capuccino
3EUR, friss narancslé 3,5EUR). Tovább haladva vannak tavernák, kávézók, bárok,
butikok, szuveníresek és egy bőrdíszműves is, de a legszebb talán a bank
épülete a lobogó görög zászlóval. Persze ehhez a képhez kellett a jó szél :)
A központi kikötő mellett egy kis gyalogos kőhíd ível át a parton, aminek a keleti oldalán egy fűszerárus a nyugatin a Grill House van, a híd mögött pedig egy nagy teraszos taverna. A hídon keresztül sétáltunk a helyi buszmegállóba, ahol előzetes infó alapján minden egész órakor indul a helyi kis sárga busz Horion át a szomszédos Pedi faluba (1,5EUR/fő) és mindig félkor indul onnét vissza. Kivéve talán a 15.30-as járatot, az kimarad, ugyanis a sofőr bácsi akkor ebédel Pediben :)
A központi kikötő mellett egy kis gyalogos kőhíd ível át a parton, aminek a keleti oldalán egy fűszerárus a nyugatin a Grill House van, a híd mögött pedig egy nagy teraszos taverna. A hídon keresztül sétáltunk a helyi buszmegállóba, ahol előzetes infó alapján minden egész órakor indul a helyi kis sárga busz Horion át a szomszédos Pedi faluba (1,5EUR/fő) és mindig félkor indul onnét vissza. Kivéve talán a 15.30-as járatot, az kimarad, ugyanis a sofőr bácsi akkor ebédel Pediben :)
Jött is 11 előtt pár perccel a busz,
sofőr leugrik, felpattan egy robogóra és eltűnik. A busz motorja jár, 1000-rel
megy bent a légkondi, csodálkozunk, de az ajtó nyitva, így felszállunk (mint mindenki) és helyet
foglalunk. Régi sárga Mercedes busz, nem kisbusz, de azért
keskenyített/rövidített, amolyan midi. A régebbi Symi útleírások egy zöld
buszról írnak, ezért először azt gondoltam, hogy átfestették, de nem, a régi zöld is
megvan, egy dombtetőn, a falu felett félretéve az út mellé. Az enyészetre bízták, míg a
sós levegőn majd 1x lebomlik a távoli jövőben. Görög :) Sofőr visszatér, fizetnénk, de
mutogatnak, hogy majd leszálláskor, itt ez így működik, ez is újdonság volt
nekünk. A falut elhagyva a busz lassan mászik fel a domboldalba vájt kaptatón,
az aszfalt hibátlan minőségű, nem lehet túl régi. A panoráma az öbölre
eszméletlen már szélvédőn keresztül is, ekkor döntöttem el, hogy itt nekünk
majd gyalogosan is fel kell másznunk, hogy fotózhassak! :)
Pediben a szűk partra alig fér oda a busz, így szó szerint a vízparton kell leszállnunk. A cseppnyi halászfalu bájos, csendes, a helyiek házai elszórtan, szellősen épültek a part mentén, a hegyek tövében. Ezeken kívül csak néhány apartmanból, tavernából, 1 kis strandból áll és vagy fél tucat halászcsónak ring a vízen.
Az öböl déli oldalán lévő gyalogúton indulunk az első strandolásra Agios Nikolaosra, először közel a vízhez, később már a hegyoldalban. Az út nem túl megterhelő, kb 30 perc, csak követni kell a turista-jelzést és kerülgetni a sziklákat, néha mászni kicsit, de Pedi öböl-, a falu-, a hegy alján, a partra szórt kvázi makettszerű házak-, és a dombon ülő Horio látványa kompenzálja a hőség és a tűző nap okozta kellemetlenséget. Nagyon erős a nap, le is égett a lábam rendesen, már az első nap …
Pediben a szűk partra alig fér oda a busz, így szó szerint a vízparton kell leszállnunk. A cseppnyi halászfalu bájos, csendes, a helyiek házai elszórtan, szellősen épültek a part mentén, a hegyek tövében. Ezeken kívül csak néhány apartmanból, tavernából, 1 kis strandból áll és vagy fél tucat halászcsónak ring a vízen.
Az öböl déli oldalán lévő gyalogúton indulunk az első strandolásra Agios Nikolaosra, először közel a vízhez, később már a hegyoldalban. Az út nem túl megterhelő, kb 30 perc, csak követni kell a turista-jelzést és kerülgetni a sziklákat, néha mászni kicsit, de Pedi öböl-, a falu-, a hegy alján, a partra szórt kvázi makettszerű házak-, és a dombon ülő Horio látványa kompenzálja a hőség és a tűző nap okozta kellemetlenséget. Nagyon erős a nap, le is égett a lábam rendesen, már az első nap …
A strandhoz érve már kicsit magasabban vagyunk a tengerszintnél, ezért jó a panoráma, egy sziklalépcsőn jutunk le a partra. Nem túl hosszú öböl fehér köves parttal, nagy, árnyékot adó tamariska fákkal, magas sziklákkal körbevéve egy családi vállalkozásban működő tavernával. Szép kis taverna, patent konyhával és kedves tulajokkal, így itt meg is ebédeltünk, 1 görög sali, kenyér, 1 feta saganaki, egy sör és egy víz (19EUR).
Strandoltunk, napoztunk és kipihentük az előző napi utazás fáradalmait. Láttuk, hogy elég sűrűn járnak
a taxi-hajók, hozzák-viszik a turistákat, így délután 5 óra körül sorba álltunk
a legszimpatikusabb hajóhoz, az Elenihez. Ez egy kétszintes hajó, nagyon gyors,
kb 10 perc alatt beér a faluba. Felszálláskor kérték a jegyünket, az nincs,
kérdezték, hogy akkor csak 1 útra, igen, jó, akkor felszállhatunk. Útba ejtettük
Agia Marina strandot, ami a parthoz közeli kis lakatlan szigetről kapta a
nevét. Nagyon szép kék színeket lehet itt látni, a neten fellelhető képek
alapján leginkább felülről, amihez gyalogosan kell közelíteni Pedi felől csak
épp az északi oldalon.
Először ez a strand volt a listánkon és Nikoalos csak esetlegesen, de pár Symin élő öreg rókának igaza volt a Tripadvisoron, Marina nem görögös és nem is igazi strand, nincs természetes part, csak beton-, és fastég, arról lehet csobbanni, jól kiépített, de utólag jobb, hogy nem ide jöttünk, nem is kaptunk kedvet hozzá. A hajót megint utólag fizettünk, 4EUR/fő. A központi kikötőben leszállva rögtön megtaláltuk a Poseidon hajó standját, ők mindennap szigetkerülő hajótúrát szerveznek, többféle verzióban, különböző megállókkal, ebéddel és anélkül, persze vannak átfedések. Hosszas agyalás után választottunk is egyet másnapra (vasárnap) és foglaltunk 2 helyet (35EUR/fő, ebéddel együtt). Mivel engem leginkább a falutól távol eső Agios Vasilios öböl, alias Lapathos beach érdekelt, így olyat választottunk, ami érinti, ami mellett ráadásul a fóka barlang-fürdő (seal monk cave) és Sesklia, a lakatlan sziget, no meg a hegyekkel elzárt, csak tengeren megközelíthető Agios Georgios (St George) öböl szerepelt a programban. Fáradtan értünk vissza a hotelbe, ahol kaptuk a jó hírt, panorámás szobát kapunk, ami a második emeleten van, további lépcsők a bőrönddel, de megérte, ezt láttuk az ablakunkból:
Először ez a strand volt a listánkon és Nikoalos csak esetlegesen, de pár Symin élő öreg rókának igaza volt a Tripadvisoron, Marina nem görögös és nem is igazi strand, nincs természetes part, csak beton-, és fastég, arról lehet csobbanni, jól kiépített, de utólag jobb, hogy nem ide jöttünk, nem is kaptunk kedvet hozzá. A hajót megint utólag fizettünk, 4EUR/fő. A központi kikötőben leszállva rögtön megtaláltuk a Poseidon hajó standját, ők mindennap szigetkerülő hajótúrát szerveznek, többféle verzióban, különböző megállókkal, ebéddel és anélkül, persze vannak átfedések. Hosszas agyalás után választottunk is egyet másnapra (vasárnap) és foglaltunk 2 helyet (35EUR/fő, ebéddel együtt). Mivel engem leginkább a falutól távol eső Agios Vasilios öböl, alias Lapathos beach érdekelt, így olyat választottunk, ami érinti, ami mellett ráadásul a fóka barlang-fürdő (seal monk cave) és Sesklia, a lakatlan sziget, no meg a hegyekkel elzárt, csak tengeren megközelíthető Agios Georgios (St George) öböl szerepelt a programban. Fáradtan értünk vissza a hotelbe, ahol kaptuk a jó hírt, panorámás szobát kapunk, ami a második emeleten van, további lépcsők a bőrönddel, de megérte, ezt láttuk az ablakunkból:
A szobánk igazán tágas, légkondis, hűtővel, mosogatóval és étkészlettel,
ami azért nem alap egy hotelben. A szoba 4 ablakából csak 1-ben van üveg, a
többin csak a zsalut tudjuk használni, így jól jön a légkondi. Vacsorázni
első esténken Haraniba indultunk (ez a falurész Gialos kikötőtől keletre van), de nem vittem magammal a papírt a kijegyzetelt
tavernák neveivel, így improvizálni kellett. Ez a falu vízparti részének
csendesebb oldala, itt már nincs kikötő a part mentén, ezért a tavernák
asztalai közt megy az aszfaltút, a taverna tövében, vagy pedig a part menti
asztaloknál lehet leülni. Az asztalokon kis mécsesek, igazán idilli. Az út keskeny, így ha személyautó jön, vigyázni kell,
hogy ne nagyon nyújtózkodjunk, vagy dőljünk hátra pont akkor. Nagyon kevesen
voltak, csak páran lézengtek az utcán, igaz, mi mindig a tömeg előtt éheztünk
meg és sokakkal ellentétben igyekeztünk még világosban tavernát választani. A
Cavo tavernát választottuk, 1 grill tzipoura (tengeri keszeg), kenyér, fél
liter retzina (35EUR). Az étel finom, de semmi kiemelkedő, nem lesz a
kedvencünk. Olyan kevés vendég volt, hogy néha a pincéreket is leültették
beszélgetni egy asztalhoz, hisz mind tudjuk, oda kell beülni, ahol mások is
ülnek, pszichológia, itt is működött.
Symin nem indul korán az élet, a Poseidon is csak 10.30-kor fut ki, így mi
is ráérünk kényelmesen ébredni, kávézgatni, vagyis felvenni a görög tempót, útközben megálltunk a kőhídnál lévő pékségnél reggeliért. A
hajó végében volt 2 box-szerű, félkör alakú ülő asztallal, ponyvatető alatt,
ezen osztozunk egy angol családdal, akiket előző nap a Pedibe tartó buszon
ismertünk meg. A hajó kifut észak felé, majd kicsit nyugatra fordul Nimborio
irányába, majd tovább északra, ahonnét Nimos lakatlan sziget és Symi közti szűk
átjáróban fordul tovább nyugat felé.
Az első megálló a fóka-barlang Agios Emilianostól délre. Hajóról lehet fürdeni, beúszunk a barlangba, látjuk a homokpadot, de fóka az nincs, több eszük van annál, bár állítólag pár nappal korábban is összefutottak velük a vízen. Továbbhaladunk dél felé Lapathos beachre. Gyönyörű strand, a meredek hegyoldal és az aljában megülő liget zöldell a fenyőktől, míg a parton a zöldeskék tenger összeér a rikító fehér köves parttal … hmm :)
Korábbi terveink közt szerepelt, hogy ide el is túrázunk a faluból, de a kapitány is próbált lebeszélni erről ekkora hőségben. Mesélte, hogy szerveznek ide túrákat (gyalogos és hajótúra egyben) júniusig és szeptembertől, de ilyenkor nem. Majd megmutatta a hegyoldalon vezető eszméletlen meredek „gyalogutat” a kis templom töve mellett, de nekem ez már az utolsó csepp volt, lefújtuk ezt a túrát. Kis pancsolás után mentünk tovább Sesklia lakatlan szigetére, nagyon tetszett, sokkal szebb élőben, mint a korábban neten talált képekből sejteni lehetett. Gyönyörű víz, idilli környezet az öböllel és a kis szigettel, a háttér apró dombjain kecskék legelésznek, vagy fekszenek az árnyékban, ahogy Füles mondta, egy kis mennyország.
Az első megálló a fóka-barlang Agios Emilianostól délre. Hajóról lehet fürdeni, beúszunk a barlangba, látjuk a homokpadot, de fóka az nincs, több eszük van annál, bár állítólag pár nappal korábban is összefutottak velük a vízen. Továbbhaladunk dél felé Lapathos beachre. Gyönyörű strand, a meredek hegyoldal és az aljában megülő liget zöldell a fenyőktől, míg a parton a zöldeskék tenger összeér a rikító fehér köves parttal … hmm :)
Korábbi terveink közt szerepelt, hogy ide el is túrázunk a faluból, de a kapitány is próbált lebeszélni erről ekkora hőségben. Mesélte, hogy szerveznek ide túrákat (gyalogos és hajótúra egyben) júniusig és szeptembertől, de ilyenkor nem. Majd megmutatta a hegyoldalon vezető eszméletlen meredek „gyalogutat” a kis templom töve mellett, de nekem ez már az utolsó csepp volt, lefújtuk ezt a túrát. Kis pancsolás után mentünk tovább Sesklia lakatlan szigetére, nagyon tetszett, sokkal szebb élőben, mint a korábban neten talált képekből sejteni lehetett. Gyönyörű víz, idilli környezet az öböllel és a kis szigettel, a háttér apró dombjain kecskék legelésznek, vagy fekszenek az árnyékban, ahogy Füles mondta, egy kis mennyország.
Ahogy leszálltunk a hajóról én már indultam is, hogy mindkét közeli dombra felmászhassak fotózni, Füles pancsolni ment, a crew pedig nekiállt grillezni az ebédet (csirke) a parton, a tzazikit, mazsolás rizst, tésztákat, a paradicsomos-sajtos óriás babot és más köreteket már készen hozták, persze hűtve, míg bor, üdítő és ouzo volt folyamatosan már a hajón is. Fotózás után még nekem is volt időm csobbanni egyet az ebéd előtt és persze utána is, 3 órát töltöttünk a szigeten.
Minden nagyon finom volt, 2x is sorba lehetett állni és még így is volt maradék, aminek egy részével megkínálták a hirtelen feltűnő rendőr-hajóról előkerülő rendőr bácsit és a kecskéket is, akik örültek a ritka vendégeknek. Mint induláskor kiderült, nem véletlenül voltak itt a rendőrök, az egyik domb mögül kísértek a hajóhoz 12 szír menekültet, 8 gyereket, 3 nőt és 1 idős bácsit, majd beültették őket a kajütbe a kapitány mellé. A kapitány mesélte, hogy ők 200EUR-t fizettek fejenként az embercsempészeknek, hogy kitegyék őket gyorsan és csendben egy lakatlan szigeten. Volt aki vizet, mi gyümölcslevet adtunk nekik, amit először el sem akartak fogadni, de 1 perccel később a gyerekek már nagy örömmel az arcukon fogyasztották. Beszélgettük róluk kis csoportban, ilyenkor beviszik őket a faluba, a rendőrségre, ahol 1 éjszakát töltenek, addig elkészül a regisztrációjuk, onnantól számítva fél évük van, hogy elhagyják Görögországot.
Utolsó megállónk Agios Georgios volt kb 16.30-kor, szép különleges hely, de
ilyenkor már alig kap napfényt a sziklákkal elzárt kis öböl, ezért onnét
ilyentájt eljön az utolsó taxi-hajó is. Ilyenkor már nem túl fotogén sajnos.
Kis fürdés után még kávét és dinnyét is osztanak, majd irány vissza a faluba.
Rendbe szedtük magunkat, majd ismét taverna-vadászatra indultunk, ezúttal
ellenőrizve a listát. A buszmegálló felőli oldalon, majdnem a falu szélén, a
parton megtaláltuk a Mythos Beer Garden nevű helyet, ami nagyon előkelő a
Tripadvisor szerint, de kicsit lepattant hangulata és kis terasza van, csak 2
mamó ül ott, a táblán krétával csak tengeri herkentyűk szerepelnek, nem szimpi, így tovább
állunk. A már említett kőhíd mögött nem sokkal pedig megtaláljuk a másik
felvésett helyet, a Mousses tavernát. Gyanús kellett volna, hogy legyen a nagy
elegancia, fehér terítők, amin a szövetszalvéták formás kövekkel vannak lefogva
a szél miatt. Majd megnéztük az étlapot, jó rövid tele puccos kajákkal
gasztromókusoknak, így gyorsan visszamondtuk a vízrendelést, megköszöntük a
lehetőséget és angolosan távoztunk. Kapóra jött így a híd mögött lévő egyszerű
(görögös) taverna, ahol mellesleg a sziget legszebb lánya volt a pincérlány.
Itt finomakat ettünk, ez alkalommal 1 csirke-souvlakit kenyérrel, 3 ouzo (3dl),
1 sör, 1 friss narancslé (25,5EUR). Itt már jóval több az élet, mint Haraniban,
még a közvilágítás is erősebb/sűrűbb, a tavernától nem messze indul a dottó,
ami menet közben ontja a szirtakit, miközben a masiniszta tapsikol, hangulatos.
Este még shopping, szőlő, barack, stb, majd vissza a hotelbe.
Hétfőn reggel 10-kor indultunk taxi-hajóval Nanoura, a sziget keleti
partjának leghosszabb strandjára, retúrjegy + napernyő napággyal 12EUR/fő.
Talán ez az egyik legszebb strand a szigeten, a magas sziklafal ugyanúgy
körbeveszi, mint Agios Georgiost, de itt nem zárnak teljesen össze, ezért akár
gyalog is elérhető a faluból, de kb 2,5 óra az út és kicsit mászós is.
A part
itt is nagy fehér köves, én úszócipőben kapaszkodtam fel a domboldalon a
fotózáshoz, hát nem volt egyszerű. A napos részen sok a kő és szikladarab,
amire nem jó rálépni, míg a fák közti árnyékban az aljnövényzet szúrós és a
lehullott lomb tud nagyon csúszni, de akkor is megérte a fáradtságot.
A parton és fák közti árnyékban kecskék portyáznak és bár félnek az emberek közelségétől, az őrizetlenül hagyott táskákba bátran kutakodnak valami harapnivaló után. Ahogy láttuk, az sem tragédia, ha nylon-zacskóban van a cucc, ha nem tudja kiszedni belőle, akkor megeszi azzal együtt is.
A parton és fák közti árnyékban kecskék portyáznak és bár félnek az emberek közelségétől, az őrizetlenül hagyott táskákba bátran kutakodnak valami harapnivaló után. Ahogy láttuk, az sem tragédia, ha nylon-zacskóban van a cucc, ha nem tudja kiszedni belőle, akkor megeszi azzal együtt is.
Próbáltunk sznorklingolni is, de semmi érdekeset nem láttunk, így maradtunk a vízfelszín felett. Az egyetlen kiszolgálóhelyen, a Taverna Nanou Mariaban ebédeltünk, jól esett a fák alatti árnyákban pihizni. Spagetti bolognese, 2 bor, 2 sör, 2 cola és 1 fanta + dinnye (meleg volt aznap, 27EUR). Délután egy csapat srác jelent meg a parton drónt reptetni, amivel hamar magukra vonták a strandolók figyelmét, én is elgondolkodtam, hogy hány százszor jobb képeket lőhetnek, mint én, anélkül hogy egy percet is hegyet másztak volna a tűző napon. Az oldalsó sziklákról itt is ugrándoztak a kölykök a vízbe, még magasabbról, mint Nikolaoson, a sikításokat a nagy sziklák mókásan visszhangozzák. Egy strandoló pedig poénból szabadon engedte a juhászkutyáját, egészen addig fel sem tűnt, hogy birkák is vannak mellettünk a strandon, na de akkor nagy futást rendeztek, a kutya is királyul érezte magát. Az utolsó taxi-hajóval mentünk csak vissza a faluba este 6-kor.
Negyedik napunkon Marathounta-t választottuk úticélul, amúgy is tervben volt, de még vasárnap a Poseidon fedélzetén is javasolta egy görög lány. A szürke színű mikrobusz Panormitisbe 10.30-kor indul (mint szinte minden) először, majd még 2x a nap folyamán. Mivel ez az aszfaltút végig fut a sziget közepén dél felé a hegygerincen, szerpentineken haladunk sok hajtűkanyarral megspékelve, a panoráma isteni, Füles lezsibbad (a szokásos). A magasból láttuk a Panormitis kolostort az öböllel, tényleg szépnek tűnik, de nekünk sajnos csak ennyi jut most belőle, ha lett volna +1 napunk, akkor megnéztük volna közelebbről is. Helyette kérésünkre megállt a busz a strand lehajtójánál, fizettünk (6EUR/fő) és megbeszéltük a sofőrrel, hogy az utolsó visszaútja során 15.20-kor itt vesz fel bennünket. A kereszteződéstől lesétálni a partra kb 15 perc, de visszafelé, dombnak fel, a napon strandolás után lehet vagy a duplája, ezért nincs sok időnk. Már útközben is látjuk, hogy itt még több kecske van minden felé, mint Nanou-n, legalább 30-40 darab.
A part ugyanúgy fehér köves, de sokkalta rövidebb és a móló is az öböl közepén van, ellentétben Nanouval. A strand hátterében sincs magas sziklafal, ellenben az öböl 2 partján húzódó domboldalaira mindkét irányba fel lehet kapaszkodni, viszonylag egyszerűen. Itt a tavernán túl (amit ma nincs időnk igénybe venni) van pár ház és apartman is, így a hangulata is különbözik az eddig látott strandoktól, egy kicsit (legalább) mindegyik más. Aki itt (vagy Pedi faluban) választ magának szállást tényleg extrém csendes helyen lesz, ahol a tengermorajlás és kecskemekegés hangját, max egy kis kabócalárma kíséri.
Épp csak elindultam fotózni a domboldal felé, amikor befutott egy taxi-hajó, Füles már futott is egyeztetni a haza utunkat, nehogy még egyszer buszra kelljen szállnunk :) Ide csak a Loukas hajója jár, a négyből az egyik, az is csak ilyentájt ér ide, itt áll egész nap és délután, mint megtudtuk, 16.30-kor indul vissza. Ja, és szívesen elvisz minket (7EUR/fő), így több időnk lesz, megspóroljuk a mászást és Füles is megnyugodhat. A másik társaság ezen megálló hiányát északon Nimborioval és Tholos beach desztinációkkal kompenzálja, amik nekünk Panormitis mellett szintén kimaradtak, hiába, kevés a 7 nap.
Részben biztos, hogy a kecskék jutnak majd eszünkbe erről a helyről, itt
ugyanis ők nem félnek az emberektől, sőt, ha kaját (értsd: minden, ami szerves)
látnak, vagy szimatolnak ki, vagy akár csak zacskózörgést hallanak, már körül
is vesznek és látod az elszántságot a szemükben. El is neveztük őket kecske-gengsztereknek.
Ha valaki túl hosszú időre hagyta őrizetlenül a cuccát a parton, (Görögországban nincs lopás, így ez természetes), akkor a táskákat elkezdték kipakolni, hihetetlen, nem láttunk még ilyet. Egy néni arra ébredt a napágyban, hogy kecske matat a táskájában, a feje el is tűnt benne, DIING, jó nagy maflást kapott felülről, mire a jószág rosszallóan nézve továbbállt. A mólóval szemben lévő taverna is körbe van kerítve miattuk, akikből pár (6-8db) folyamatosan a kerítésen lógott és várta a falatokat. A rutinosabb strandolók vagy bokáig a vízben fogyasztják el az otthonról hozott kajákat, vagy mint én, a móló végén, háttal a strandnak.
Kizárólag 2 dolog tudta kizökkenteni a
rámenős jószágokat, az egyik a gazdájuk, ő 1x pár mozdulattal percek alatt
kiterelte őket a strandról és csak kb 15 perccel később kezdtek el
visszaszállingózni, bírják a turistákat. A másik pedig egy strandoló volt, végig
pórázon tartott juhászkutyával, a kecskék úgy tűnt megismerik miféle állat az,
csak úgy rohantak a kutya előtt 20 méterrel remegve a félelemtől, miközben azok
csak csendben elhagyták a strandot.
Este a faluban visszatértünk a kis tavernába a híd mögött, spagettit ettünk, amit ouzoval öblítettünk. Hazafelé a part mentén a Manos tavernában nagyon nagy buli volt, görög zene görög tánccal (székeken és asztalokon), rengeteg tányértöréssel és önfeledt nevetéssel. Én még nem láttam közelről ilyen tányértörést, eszméletlen, csak álltunk és bámultuk őket tátott szájjal. Számolni képtelenség, de rendre 30-40 darab tányért amortizálhattak le úgy fél perc alatt!
Korábbi terveink szerint pénteken, az utolsó (nem teljes) napunkon jártuk volna be a falut (Harani, Gialos, Horio), de mivel az nagyobbnak tűnt, mint korábban gondoltam + találtam ugye egy alternatív útvonalat felfelé, amerre a busz jár, ezért megtoldottuk még 1 nappal. Mivel azonban hitvány kondinkra való tekintettel nem akartunk 2 egymást követő napon lépcsőt-, vagy dombot mászni, ezért közéjük még beiktattunk egy pihenős/strandolós napot, így fullra terveztük a rendelkezésre álló időt. Reggel ezért felkerekedtünk és nekivágtunk a Kali Stratanak („út a jóhoz”), Symi régi, híres, patinás és hosszú lépcsősorának, ami Gialosból Horio faluba vezet fel. A lépcső a 18-19. században épült, kb 350 lépcsőfokból áll. Fárasztó a haladás a magas, véget nem érő lépcsőfokokon, könnyű kiszúrni, hogy ki a helybeli (aki lépcsőzés közben is mosolyogva köszön ismeretlenül is) és ki a turista (aki fogja az oldalát, törölgeti a homlokát, miközben liheg). A széles lépcsősor két oldalán a kétarcúság érződik, míg az egyik épület gyönyörűen karbantartott neo-klasszicista műremek, addig a mellette lévő ódon kőhalmaz láttán csak sejteni lehet, hogy egykor emberek laktak benne. Ez nekünk nagyon tetszett!
Ahhoz hogy ezt megértsük, tudni kell, hogy a sziget a török hódoltság idején élte fénykorát a 18-19. században. Szivacshalászati jogot kapott a szultántól, amit Symi évente 500 új hajóval és persze szivaccsal viszonzott. A 19. században már több mint 20.000 fő élt a szigeten, de az olasz megszállás, Kalymnos szivacs-halászatának fellendülése és a gőzhajók elterjedése véget vetett a virágzásnak. Ma alig 2.500-an élnek Symin, abból kb 120 fő külföldi, nagyrészt angol nyugdíjas. Tehát ezt a kétarcúságot bár egy múltbéli elszegényedés okozta, de nyomai fennmaradnak a utókornak is.
Terv szerint Horioban költöttük volna el az ebédünket, ezért megörültem, mikor megtaláltuk a híres Giorgio’s (hivatalasan Giorgio and Maria) tavernát. Több helyen olvastam, hogy mennyire jól, görögösen főznek itt, pláne a haluk híresen finom. Egy angol turista anyuka pedig a Pedibe tartó buszon mesélte, hogy minden pénteken és szombaton tartanak itt görög estet, de akkora az érdeklődés, hogy legalább 2-3 nappal előtte foglalni kell helyet, így sajnos ez sehogy sem fért volna bele a hetünkbe… Már ültünk is volna ki a panorámás teraszra, mikor kiszóltak a konyhából, hogy nincsenek nyitva. Csodálkoztunk rajta, de mint később kiderült, az egész faluban csak elvétve van olyan taverna, ami délben már kinyit (az is csak a kikötőben az 1 napos turisták miatt), a többségük csak este 6-kor, mivel a helyiek nem nagyon esznek dél tájban, este jön meg az étvágy, mikor hűlni kezd a levegő.
Este a faluban visszatértünk a kis tavernába a híd mögött, spagettit ettünk, amit ouzoval öblítettünk. Hazafelé a part mentén a Manos tavernában nagyon nagy buli volt, görög zene görög tánccal (székeken és asztalokon), rengeteg tányértöréssel és önfeledt nevetéssel. Én még nem láttam közelről ilyen tányértörést, eszméletlen, csak álltunk és bámultuk őket tátott szájjal. Számolni képtelenség, de rendre 30-40 darab tányért amortizálhattak le úgy fél perc alatt!
Korábbi terveink szerint pénteken, az utolsó (nem teljes) napunkon jártuk volna be a falut (Harani, Gialos, Horio), de mivel az nagyobbnak tűnt, mint korábban gondoltam + találtam ugye egy alternatív útvonalat felfelé, amerre a busz jár, ezért megtoldottuk még 1 nappal. Mivel azonban hitvány kondinkra való tekintettel nem akartunk 2 egymást követő napon lépcsőt-, vagy dombot mászni, ezért közéjük még beiktattunk egy pihenős/strandolós napot, így fullra terveztük a rendelkezésre álló időt. Reggel ezért felkerekedtünk és nekivágtunk a Kali Stratanak („út a jóhoz”), Symi régi, híres, patinás és hosszú lépcsősorának, ami Gialosból Horio faluba vezet fel. A lépcső a 18-19. században épült, kb 350 lépcsőfokból áll. Fárasztó a haladás a magas, véget nem érő lépcsőfokokon, könnyű kiszúrni, hogy ki a helybeli (aki lépcsőzés közben is mosolyogva köszön ismeretlenül is) és ki a turista (aki fogja az oldalát, törölgeti a homlokát, miközben liheg). A széles lépcsősor két oldalán a kétarcúság érződik, míg az egyik épület gyönyörűen karbantartott neo-klasszicista műremek, addig a mellette lévő ódon kőhalmaz láttán csak sejteni lehet, hogy egykor emberek laktak benne. Ez nekünk nagyon tetszett!
Ahhoz hogy ezt megértsük, tudni kell, hogy a sziget a török hódoltság idején élte fénykorát a 18-19. században. Szivacshalászati jogot kapott a szultántól, amit Symi évente 500 új hajóval és persze szivaccsal viszonzott. A 19. században már több mint 20.000 fő élt a szigeten, de az olasz megszállás, Kalymnos szivacs-halászatának fellendülése és a gőzhajók elterjedése véget vetett a virágzásnak. Ma alig 2.500-an élnek Symin, abból kb 120 fő külföldi, nagyrészt angol nyugdíjas. Tehát ezt a kétarcúságot bár egy múltbéli elszegényedés okozta, de nyomai fennmaradnak a utókornak is.
Terv szerint Horioban költöttük volna el az ebédünket, ezért megörültem, mikor megtaláltuk a híres Giorgio’s (hivatalasan Giorgio and Maria) tavernát. Több helyen olvastam, hogy mennyire jól, görögösen főznek itt, pláne a haluk híresen finom. Egy angol turista anyuka pedig a Pedibe tartó buszon mesélte, hogy minden pénteken és szombaton tartanak itt görög estet, de akkora az érdeklődés, hogy legalább 2-3 nappal előtte foglalni kell helyet, így sajnos ez sehogy sem fért volna bele a hetünkbe… Már ültünk is volna ki a panorámás teraszra, mikor kiszóltak a konyhából, hogy nincsenek nyitva. Csodálkoztunk rajta, de mint később kiderült, az egész faluban csak elvétve van olyan taverna, ami délben már kinyit (az is csak a kikötőben az 1 napos turisták miatt), a többségük csak este 6-kor, mivel a helyiek nem nagyon esznek dél tájban, este jön meg az étvágy, mikor hűlni kezd a levegő.
Nem baj, rögtön a Lefteris Kafenion mellett találtuk magunkat, ami kvázi oázisként hat a Kali Strata kimerítő kaptatójának legvége előtt, üdítően színes (narancs és zöld) székekkel, természetes pergolájával és ventilátoraival. Mi is megpihentünk, ittunk, finom meleg szendvicset ettünk. Innen indul egy út, aminek képes leírását még itthon töltött le és nyomtattam ki, Horio viewpoint-hoz vezet, ami állítólag Symi falu legszebb panorámája. El is indultunk a leírás szerint, de hamar találtunk egy táblát, "Castle" (vagyis Kastro) balra. Ha már ez is a program része volt, gondoltuk ezt könnyebb megtalálni, ezt nézzük meg először. Tényleg nincs messze innen a kék-fehér kis templom, szép a panoráma!
Ha visszapörgettek a Pediben készült képre, aminek a hátterében Horio falu van, akkor ez a templom látszik a kép közepén, fenn a hegytetőn, a Kastro előtt :)
Mellette a Kastro nagyon elhanyagolt, kőhalmokkal eltorlaszolt és szemetes is, nem lehet úgy bebarangolni, ahogy más szigeteken. Itt a templom a látványosság, értem én, de én akkor is rendbe tenném azt a Kastrot ... Vissza a Lefterishez, majd elindultunk újra, most már tényleg az útleírás szerint, de nagyon sok a kanyargós kis sikátor és sajnos régiek a fotók, a leírás készülte óta sokat változott a táj, az épületek-, lépcsők-, korlátok-, kapualjak és zsalugáterek színei, az egyik tavernát például már máshogy hívják és kávézó lett. Nagyon sokat keveregtünk és nyomolvastunk, mire megtaláltuk, kb 2,5 órát. Innen tényleg gyönyörű a kilátás, bár a várva várt teljes kép (Pedi öböl, Horio, Gialos, Nimborio és Kis-Ázsia egy képen) csak spéci objektívvel kapható le, az enyémmel sajnos nem, de így is bőven megérte a fáradtságot.
Visszafelé már gyorsabban haladtunk lefelé, volt némi helyismeretünk és a lépcsőn is könnyebb lefelé haladni. Éhesen és kimerülten értünk le a faluba, rögtön beültünk a Kali Strata kezdeténél lévő Trata (alias Trawler) tavernába. Füles fetával töltött paprikát én bárány-souvlakit kértem, mindkettő nagyon finom volt elfogadható áron.
Utolsó előtti napunk reggelén 10.30-kor indultunk taxi-hajóval az Agios
Georgios öbölbe, 12EUR/fő. Ezt a kis öblöt nagy sziklák választják le a
szigettől, ezért csak a tenger felől megközelíthető. A jegy vételekor
említették, hogy nagyon meleg lesz aznap, ezért 12.20-kor nyugodtan
(díjmentesen) átmehetünk a hajóval Nanou öbölbe, de mivel ott mi már jártunk,
ezért ez nem volt opció. Az öböl szép, Nanou és Marathounta után ez a legkisebb
talán, de jachtok és vitorlások itt is állnak az öbölben, ebből a szempontból
Marathounta volt a legkevésbé felkapott. Ezen a strandon nincsenek
létesítmények, kivéve egy kis templomot, nem tudom, hányszor látogathatják egy
évben, gondolom nem gyakran.
Ahogy a templom restaurálása sem lehet gyakori folyamat, talán x évente, de nekünk sikerült kifogni egy olyan napot, amikor a hely hangulatát betonkeverő és láncfűrész zaja festette alá, no nem bántuk. Érdekes volt látni, hogy miután befejezték a munkát, tüzet raktak, az éghető anyagokat elégették, a többi értéket (betonkeverő, talicska, hosszú deszkák) visszapakolták a csónakokra (3db) és úgy mentek vissza faluba. 1-2 óra elteltével éreztük, hogy kicsit fulladunk és émelygünk, amit az okozhatott, hogy folyamatosan volt egy kis szellő a tenger felől, ezért nem éreztük annyira forrónak, de ez a levegő nem tud továbbhaladni a magas sziklafal miatt, így a sós párás levegő megül az öbölben, hosszú távon nem kellemes.
Este a faluban újra a Trata tavernát választottuk, húsgolyókat és gyrost ettünk, jó ez a taverna, de ha rám hallgattok, gyrost nem itt kell enni, van ennél sokkal jobb, olcsóbban.
Ahogy a templom restaurálása sem lehet gyakori folyamat, talán x évente, de nekünk sikerült kifogni egy olyan napot, amikor a hely hangulatát betonkeverő és láncfűrész zaja festette alá, no nem bántuk. Érdekes volt látni, hogy miután befejezték a munkát, tüzet raktak, az éghető anyagokat elégették, a többi értéket (betonkeverő, talicska, hosszú deszkák) visszapakolták a csónakokra (3db) és úgy mentek vissza faluba. 1-2 óra elteltével éreztük, hogy kicsit fulladunk és émelygünk, amit az okozhatott, hogy folyamatosan volt egy kis szellő a tenger felől, ezért nem éreztük annyira forrónak, de ez a levegő nem tud továbbhaladni a magas sziklafal miatt, így a sós párás levegő megül az öbölben, hosszú távon nem kellemes.
Este a faluban újra a Trata tavernát választottuk, húsgolyókat és gyrost ettünk, jó ez a taverna, de ha rám hallgattok, gyrost nem itt kell enni, van ennél sokkal jobb, olcsóbban.
Utolsó napunkat pakolással kezdtük, majd lent hagytuk a bőröndöt a
recepción, hogy majd este 8 körül jövünk érte és elindultunk az utolsó falukörre,
amit nem sikerült megunnunk, 1-2 hetet évente felíratnék magamnak
receptre. A reggeli capuccino-s helyünkön elfogyott a narancs, katasztrófa, pedig minden reggel azt ittunk, mi csodálkoztunk, a tulaj sajnálkozott. Én colát, Füles üveges márkás narancslét kapott helyette. Végül egyikért sem kért pénzt, ami durva, egy ilyen helyen, ahol mindent (vagy mégsem mindent?) átsző az üzletiesség, majdnem hogy megható volt. Elsétáltunk még egyszer Harani felé, a Nos strandig, majd a központi öböl
mögötti jegyirodában kinyomtattuk a jegyeket az esti hajóra.
Aznap sok szír menekült volt a faluban és vagy nyolcan egyeztettek a jegyirodában egy időben (2 asszisztensre jutott ennyi), de hiányos angoltudások miatt, nem ment egyszerűen. Pénzük volt bőven, láttuk a tárcájukat, de a jegyhez kell nekik az útlevél, a regisztrációs papír és az igazolás is, hogy a reg óta fizetve van a szállásuk... Kivártuk. Utána meglátogattuk a híd végén lévő fűszerest, nagyon jó arc a bácsi, sokat tud magyarul, nem derült ki, miért. Vettünk 2 tasak fűszert szuvenír gyanánt, mire kaptunk még ezt-azt ajándékba. Mindezek után az öböl nyugati oldalán indultunk fel a kaptatón az aszfaltút menti járdán, amerre a busz jár. A széles járda az aszfaltút hol egyik, hol másik oldalán kanyarog felfelé, melyben helyenként lyukat hagytak és fát ültettek, így a tűző nap sem elviselhetetlen, néhol még árnyékos padok is vannak. Bár az útikönyvek ezt nem írják, a legszebb panorámaképeket Gialosról és Haraniról innét lehet lőni és időben sem hosszabb, mint a Kali Stratat megmászni, így mindenkinek ajánlom, akinek van rá 2-3 órája. Persze nem helyette, inkább amellett, sőt, összeköthető a kettő, ahogy mi csináltuk.
Pár cikk-cakk és visszafordító után fel is értünk Horioba, ám ekkorra már rendesen elfáradtunk és megéheztünk. A Giorgio’s tavernánál kötöttünk ki, de tudván, hogy errefelé nem találunk ilyenkor vendéglőt, ami nyitva lenne, a kikötő felé vettük az irányt, már ismertük az utat lefelé, jók voltak a fények is, így végigfotózva a Kali Stratat jöttünk vissza a faluba.
A sziget talán legkülönlegesebb része ez, azzal hogy nem csak a régi épületeket őrzik meg rendszeres festéssel és karbantartással, hanem a régi romok is úgy vannak ott minden felé, ahogy hagyták, tán még inkább együtt élnek a múltjukkal.
A központi kikötő mögött beültünk egy bárba, hogy megigyuk idei első görög smoothies-unkat, hááát, csalódás volt, itt nem tudják, hogy kell azt csinálni. Csak fagyasztott gyümölcs volt jéggel turmixolva, se tej/tejszín, se fagylalt, se méz, vagy citromlé. Szerettünk volna pizzázni egyet még az indulás előtt, de a kikötőben lévő mindkét pizzéria zárva van ilyenkor, ezért beültünk a hídnál lévő Grill House-ba és isteni finomakat ettünk nagyon olcsón, Füles grill fetát én csirke-gyrost (8EUR). Szóval ide érdemes beülni, ha valaki gyrosra, vagy bármilyen grillhúsra/sajtra vágyik, nem a Trataba :) Itt viszont csak az van, nyilván. Egy nagyobb görög társaság foglalta el az asztalok nagy részét, akik találkoztak 2 apácával és nagy szeretettel ültették le őket maguk közé. Együtt ettek és beszélgettek, a végén volt közös fotózkodás is, szép vallásuk van...
Visszamentünk a hotelbe a bőröndért, kaptuk a számlát, mire megjegyeztem, hogy a tavernákban sehol nem kaptunk. Mosolyogva mondták, hogy itt ez a jellemző. Nem mertük említeni, hogy ez okozza a bajok egy részét. Láttuk, hogy aznap nagyon sok a menekült a szomszédos rendőrség épületének erkélyén, alig fértek el rajta. Állítólag ez a probléma ott nem idén kezdődött, mint nálunk, hanem 3-4 éve. Sajnos ahogy a menekültek száma nő, állítólag ott is úgy erősödik az ellenérzés, idegengyűlölet. Kicsit megkésve 9 előtt ért be a hajónk, a Blue Star Diagoras a kikötőbe, óriási hajó, még sosem utaztunk ekkorával, alig tud befarolni a szűk öbölbe, íves fordulásokhoz egy ekkora hajónak nincs elég hely. Induláskor már be is sötétedett a falu felett, így a kivilágított Symitől búcsúztunk az óriásgőzös fedélzetéről. Sajnáltuk, hogy el kell mennünk, de volt bennünk izgalom is, hisz nem tudtuk, hogy mi vár ránk Tiloson, utunk következő, felfedezésre váró állomásán. Csodás 7 nap volt, megszerettük ezt a kis szigetet.
Symi igazán sokféle turistaigényt kielégít, ezért széles közönségnek ajánlható. Aki nem a legnagyobb forróságban jön, mint mi, akár túrázhat is, vannak gyalogutak Lapathos beachre, az Agios Emilianos kolostorhoz, Nimborio kb 30 perc séta Gialosból, Agia Marina alig több ennél Pediből, Nanou állítólag 2,5 óra. Akinek nem kenyere a túrázás, az minden napra találhat magának kényelmes hajós programot, akár csak strandolósat (esetenként kecskékkel) a taxihajókkal, akár szigetkerülőset a Poseidonnal. A kolostorkedvelőknek Panormitis meglátogatása alap, aki pedig csak "elveszne" a történelemben és szűk sikátorok közt bolyongana a régi-új, elegáns-lepattant, nagyon hangulatos faluban, annak pedig ki sem kell mozdulnia. Remélem az olvasók közül minél többen eljuttok ide! Legalább egyszer, ha lehet, ne csak pár órára!
A teljes fotóalbum itt tekinthető meg:
https://www.flickr.com/photos/davidpozsgai/albums/72157656912956000/with/20972684940/
https://www.flickr.com/photos/davidpozsgai/albums/72157656912956000/with/20972684940/
Titanium Flat IRON SALE | ATITAN ARTIST
VálaszTörlésIn titanium, revlon titanium max edition the blade has an angle to the blade and has a long everquest titanium blade gap for making titanium coating its blade titanium industries slightly longer and remmington titanium longer.