Tilos: Természet szőtte földöntúli nyugalom a világ végén

Tilos szigete az Égei tengeren, Nisyros, Symi és Chalki szigetek ölelésében fekszik, Rodosztól észak-nyugatra. A magas hegyekkel tarkított és öblökkel szabdalt kis csikóhal alakú sziget nem tartozik a tipikus turistacélpontok közé, bő 500 fős lakossága folyamatosan csökken. Akik mégis idevágynak, azok a napfény, a kék ég, a görög nyugalom és kedvesség, a sokszínű természet, a túraútvonalak és a lassan mélyülő köves partok miatt teszik. Itt a turizmus még nem nyomta rá bélyegét a mindennapokra, nincs zene a parton, disco, hangos bárok, vízi sportok, turistaforgatag, piac vagy bevásárlóutca, ezért nem is ajánlom a szigetet azoknak, akik ehhez hasonló, nyüzsgő helyre vágynak. Akik viszont eldugott, csendes strandokat, vad természetet, elnéptelenedett falvakat, cirádák nélküli, egyszerű és szegényes, hagyományból és múltból épült Görögországot keresnek kicsit "világvége" érzéssel vegyítve, azok feltétlenül látogassanak el Tilosra, megéri!

Symiről este 11 előtt nem sokkal ért be a hajónk, a Blue Star Diagoras Tilosra, Livadia falu kikötőjébe. Ez a sziget ”nagy” faluja, az 500 fős lakosság 90%-a él itt és csak a többiek laknak Megalo Horioban, a sziget máig tiszteletbeli központjában. Nagy a csődület és sürgés-forgás ilyenkor, hajó érkezik, ez a legnagyobb számban menő dolog Tiloson. A közvilágítás mellett ennél többet most nem is tudunk kivenni az éj sötétjéből, a felderítés másnapra marad. A tömegben már várt minket kis karton-táblával házigazdánk, hogy kocsival vigyen fel minket új szállásunkra, a Panorama apartmanba. A kocsiban mesélt és kérdezett, ahogy egy jó szállásadónak illik, elmondta, hogy ő maga Rodoszon él, de nyáron itt van és segít az üzletben a szülőknek, az említett szálláson túl, lent a parton lévő Livadia Beach Apart is az övék, ott ingyen használhatjuk a napernyőket, napágyakat. Ja és örült, hogy magyarok vagyunk, vannak itt barátai, az ő nagy vágya, hogy egyszer eljusson Budapestre és Prágába, mosolyogtunk, hogy kinek mi az egzotikum, mindenki máshová vágyik, mint amit megszokott. Nagyon hamar felérünk a szállásra, tényleg magasabban van, mint a falu nagy része, egy egysávos, kb 60m-es kaptatón kell felmenni hozzá, ami először, kocsival, sötétben ijesztőnek tűnt, de nem vészes. Nagyon szép kis apartmant kaptunk, a kis teraszunkról az öbölre lehet látni, persze így sötétben ez csak a kivilágított partra és a vízen ringó pár kivilágított hajóra korlátozódik. 2 szobás stúdió felszerelt konyhával, 3 fős hálóval, klímával és fürdővel. Van széf és wifi is, bár a jel nem túl erős. Az alsó szinten 3 külön apartman van egymás mellett, fent pedig a tulajok laknak. A mellettünk lévő lakásban svédek laktak, a túloldaliba pedig csak később jöttek, görögök. Az összes ablakon van szúnyogháló, akkor még nem is tudtuk, hogy ez mennyire hasznos (lenne, ha a napi takarítást nem nyitott ajtónál végeznék).

Első nap fáradtan keltünk, de nem bírtam volna visszaaludni, hisz már világos volt és még semmit nem láttunk a szigetből, így elindultunk kávézót keresni. Lecsattogtunk a dombon, balra fordultunk a part felé, így máris a Trata taverna mellett voltunk (minden szigeten van egy Trata :) Állítólag ha valaki a faluban finom halat akar enni, az idejön, vagy Michalishoz, ők a legrégebbi halászcsaládok errefelé. A Trataval majdnem szemben a következő kanyarban van a George Apartments, sokat láttuk az öreget az öreg Opel Asconájával, majd ezután már csak a főtér, a rendőrség, az Eleni market, egy taverna és pár szuveníros választ el minket a parti sétánytól, ami a hosszú Agios Stefanos öböl északi végén lévő kikötőtől indul egészen az öböl túlsó végéig, sőt még tovább is. A főtéren a fák árnyékában asztalok és székek, amik egy bárhoz tartoznak, körülötte egy trafik, egy másik bár, egy kisbolt, egy kávézó és egy gyógyszertár. No meg innét indulnak a helyi buszok is, 2 helyi sofőr váltja egymást, kint van a menetrend, nem túl bonyolult. Az útvonal minden hétköznap ugyanaz, Livadia, Megalo Horio, Eristos, Agios Antonis és vissza. A reggeli járatok (7.30-kor és 8.30-kor) kisebbek, mikrobusz, hisz akkor kevesebb az utas és könnyebben is veszi a szűk kanyarokat. Megy még busz 11-kor és minimum 3-4 délután is. Visszafelé délután 16.30-kor, 19.15-kor és egy késő este indul Megalo Horioból. Kisboltból nincs hiány, 6-8 biztos van, mind a falu központi részén. Vártuk, hogy leessen az állunk az alacsony áraktól Symi után, de csalódnunk kellett, alig van eltérés az árakban. Szállás van olcsóbb Tiloson, nem is kevés, de a boltokban és tavernákban egy szinten vannak az árak. Már kávézás közben (3EUR) feltűnt, hogy meglepően nagy a csend és a nyugalom körülöttünk, nem robogóznak közvetlenül a hátunk mögöttünk, sem duda, sem hajókürt nem töri meg a csendet, a helyiek kedélyesen, javarészt gyalogosan közlekedve köszönnek, beszélgetnek az utcán. Mintha nagyon messze lennénk Symitől, ahol mindennek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk, pedig nem, csak a szomszéd sziget. Mivel nem sok erőnk volt, eldöntöttük, hogy mégsem túrázunk az első nap (Lethrára mentünk volna terv szerint), inkább megnézzük a helyi strandot, ezért elindultunk a parti sétányon dél felé. 

Valami hihetetlenül kristálytiszta itt a víz, a tarka (nagyon tarka) kövekkel és kavicsokkal gyönyörű látványt nyújt, szinte hívogat, hogy csobbanj egyet. Ilyen tiszta vizet központi faluban lévő, kikötővel ellátott strandon még sehol nem láttunk, pedig pár görög szigeten megfordultunk már. A hullámzás csekély, hisz nagyon nagy, védett öböl Agios Stefanos, szinte hullámmentes.

 

A sétányra érve egy kis hangulatos fahídon kell átkelnünk, majd kisebb-nagyobb apartman házak, tavernák és bárok váltják egymást, a parton pedig végig strand, legalább 10-12m széles. Elmentünk a szállásadónktól hallott Livadia Beach Apartig, ami már a sétány vége felé van. Nagyon szép ez az apartman ház is, görögösebbre van festve, mint itt a sétányon minden, van kis snack-bar, a parton pedig kényelmes napágyak, citrom-, és narancsszínekkel.

Ahhoz képest, hogy főszezon van és tombol a nyár, nagyon kevés a turista, a strandok félig sincsenek. Volt bennem kétely, hogy jól tettük-e, hogy 9 napra jöttünk erre a szigetre. Biztos, hogy érdemes idejönni, ha ennyire kevesen gondolják így? Erre a kérdésre csak később kaptam választ. A strandok egy része azért közel megtelt délutánra, mindig 3 és 5 között voltak a legtöbben, de a gyerekzsivajon túl ebből nem sokat lehet érezni, a „sok” ember bőven elfér a hosszú parton. 

A bárokból/tavernákból/apartmanokból sehol nem szól zene, ahol mégis, ott olyan halkan, hogy a parton már nem lehet hallani. Minden nyugodt és csendes, ami nem véletlen, vagy átmeneti, itt ez a szokás. Az a néhány ember, aki nem erre vágyik, tabletről vagy okostelefonról hallgat zenét fülhallgatóval. Akkora a csend, hogy a távoli nagyobb hajók, motorcsónakok okozta hullámok partra érését is hallani lehet az amúgy hullámmentes strandon. Nagyon furcsa minden, főleg Symi után, ég és föld a 2 sziget hangulata. Itt minden természetesnek tűnik, nincsenek cirádák azért, hogy még jobban tetsszen pár finnyás turistának, a kisboltok többségében csak annyira beszélnek angolul, amennyire muszáj, a beszélgetés többször már akadályokba ütközött. A falut hosszú hegylánc választja el a szigettől, mely összefüggőnek látszik, de nem az, legalább három lánc van, de fésű alakban állnak, így messziről csalóka, az észak felé tartó aszfaltcsík is 2 lánc között vezet ki a faluból. Ezek a hegyláncok felelnek azért, hogy kevesebb csapadék hullik a faluban, mint a hegy túloldalán lévő Eristos öbölben, és azért is, hogy előbb sötétedik itt esténként, mint a sziget többi részén.

A part elég gyorsan mélyül, ami jó, mert amúgy a színes kavicsok nagyon könnyen gurulnak ki a lábunk alól, vagy süppedünk el köztük hirtelen, így vizicipő nélkül is kényelmes. Persze papucs kell, nagyon fel tud forrósodni a kavics. Miután jól kistrandoltuk magunkat estére jól megéheztünk, napközben csak melegszendvicset ettünk. Első vacsoránkhoz a szintén part menti Kritikos tavernát választottuk, csirke-souvlakit ettünk, ami jó volt, semmi különleges, viszont sokkal kisebbek az adagok, mint máshol (akár Symin), ezért utólag kértünk egy második adagot is. Megkóstoltuk a helyi fehérbort (retzina) is, elég finom, így aztán minden este azt kértünk a vacsorához. Másnap megpróbáltunk korán kávézni a faluban, de ez itt felejtős, 7.30-kor még semmi nincs nyitva, sem a kocsma, sem a kafenion, sem a boltok, marad a nescafe. Elindultuk észak felé, a kikötőn túl, az Ilidi Rock Apartment lépcsőin felfelé. Ezt az épületegyüttest mintha a sziklába vájták volna, lépcsői össze-vissza kacskaringóznak, könnyű eltévedni. Az itt megszállóknak nem kell osztozniuk a parton lévő kis privát öblökben. Nem voltunk biztosak benne, hogy ez a jó irány, mégis csak egy hotelszerű létesítmény, de egy ott dolgozó hölgy megnyugtatott, hogy erre kell menni, fel a lépcsőkön a felső útra, majd jobbra. A faluból kiérve van egy kis drótkapu, amit a tábla szerint kéretik csukva tartani, betartjuk és haladunk tovább a hegyoldalban, a tengerparton. Itt most kicsit csalni fogok, reggeli fényben persze kevésbé színes minden, a bemutatott képek délután készültek. A táj mesébe illően gyönyörű, kezdetben az Agios Stefanos öbölre nyílik fantasztikus panoráma, hátterében Livadia faluval és a magas hegyekkel, amik zömében még a felhőket sem engedik a falu/öböl fölé. 

 

Alattunk pedig az öbölben még kisebb öblök tagolják tovább a partot, tovább színesítve az itt készült fotókat.  

Ahogy észak felé fordultunk az úton, elértünk egy sziklaomlást, amiről már hallottunk korábban házigazdánktól. Pár éve a magas páratartalom miatt omlott le a hegyből pár nagyobb darab eltorlaszolva a gyalogutat, de ezt mára helyrehozták egy rövid pallóhíddal, az oldalán kis kötéllel. Nem vészes, nem kell lenézni, a kötél pedig csak pszichésen ad segítséget, bele azért nem kapaszkodnék. Gyalogúthoz képest jó minőségű úton haladunk, a szintkülönbségek sem túl nagyok, a legnagyobb ellenségünk a nap, az gyilkos, árnyékból viszont kevés van ...

A flóra és fauna itt kvázi érintetlen. Egyrészt a sziget madárvilága híresen sokszínű, köztük sok endemikus (csak itt élő) fajjal, ami a madárvadászat 1987-es betiltásának is köszönhető, másrészt rengeteg hüllő, gyík és agáma futkos a sziget minden részén, a nagyobb testűek persze a ritkán háborgatott helyeket (Tiloson kvázi csak ilyen hely van) részesítik előnyben. Nem kicsit ijesztő, amikor egy kiskutya méretű gyík ugrik meg melletted ijedtében, míg te a szakadék szélétől 30-40cm-re sétálsz a köves úton.

Hamarosan meglátjuk a kopár és lakatlan Gaidaros szigetet, előtte a kicsi vöröslő Ammochostival (Red beach) és egy nagyobb öböllel, aminek talán neve sincs, pedig megérdemelné. Nagyon szép a táj végig, rengeteg fotó készült itt. Az útvonal hangulata engem egyébként a thassosi Skala Panagia és Vathy közötti útra emlékeztet, itt is a hegyoldalba vájt gyalogúton baktatunk, miközben gyönyörködünk a tenger és az öblök látványában. Persze sokkalta kevesebb fával és árnyékkal, viszont látvány tekintetében nem marad el tőle, sőt! 

Volt aki annyira beleszeretett ebbe a tájba, hogy ezt a helyet választotta végső nyughelyéül. 
Nyugodj békében Ruth!

Innét már nincs messze Lethra, kb 20-30 perc, amint meglátjuk fentről, érezzük, hogy megérkeztünk. A hosszú öböl (no nem A. Stefanos méretű, de azért hosszú) előkertje egy sík terület néhány fával és leander bokorral, no meg temérdek kecskével. 

Már az úton is láttunk kecskéket, meglepően ügyesen ugrálnak a magas sziklaormokon botlás nélkül, de lent a parton is sok van, ott a kisebb fák ágaira is felmásznak, mókás, ahogy 4 lábon áll 1 ágon. Persze nem engednek a közelükbe, elég intelligensek ahhoz, hogy féljenek az embertől. Ha Symin sok kecske volt szabadon, akkor itt rengeteg, bármerre is járunk és nézünk, ők ott vannak, otthon vannak, szaporodnak, senki sem tudja már melyik kié volt valamikor, mintha vadállatok lennének, pedig csak háziállatok „vadasítva” :) Ez az egész sziget hangulatát is befolyásolja, nagyon tetszett, így teljesen egyedül sehol sem voltunk. 

Csak egy idősebb pár volt, aki előttünk ért a strandra, később jöttek többen is, de egyszerre 8-10 embernél sosem voltunk többen, nagyrészt nudisták. El is foglaltuk az egyetlen árnyékot adó nagy fát a part mentén, az öböl közepén, többen is ide jöttek először, hátha ők az elsők. A víz lassan mélyül, persze itt is ragyogóan tiszta, az aljzat pedig a Livadiában látott színes kövek, csak itt sokkal nagyobbak és kevésbé lecsiszoltak, így az azon való járás és vízbemenés elég körülményes. Az öböl déli oldalának látszó hosszú szikla Gaidaros sziget, míg a parttal szemben egy nagy kőteknősnek látszó kis lakatlan sziget nyújt érdekes látványt strandolás közben. Olvasmányaim szerint Lethra sem csak egy strand, Tilos régen elnéptelenedett "falvainak" egyike (mint Gera délen), bár én csak egy régi, tető nélküli kőházba botlottam míg ott voltunk. Nagyon jól éreztük itt magunkat, csak késő délután indultunk vissza, azon az úton, amin jöttünk. Ekkor már igazán remek fények voltak a fotózáshoz és jobban is bírtuk szuflával, mint reggel, odafelé.

Este a faluban újra tavernát választottunk, mivel ekkor már hústúltengésünk volt, tésztás helyet kerestünk. A parti sétányon lévő Oasis Apartment tavernája jó választás volt, házi sütésű pizzát ettünk, de ugyanilyen kenyeret is árulnak. Hétfőn, a túra után pihentető strandolást terveztünk, ezért a reggeli busszal mentünk a sziget leghíresebb strandjára, az Eristos öbölbe. Már az első itteni buszozásunk is emlékezetes volt, Pablo, a sofőr leszáll, mutogat, hogy fel lehet szállni, ő elmegy a bárba egy vízért, majd át a kafenionba péksütiért (már félre volt neki téve), majd kicsit meg is pihent egy széken. Nagyon görög – jegyeztem meg a mellettem álló idős néninek, aki visszamosolygott, helyeselt és mesélt-mesélt, már haverok is voltunk. Ő egy angol hölgy, aki már sok szigetet bejárt a környéken, de Tilos az, ahová visszajár, ez a sziget fogta meg leginkább. Megjegyzem több ilyen véleménnyel is találkoztunk ottlétünk alatt, így biztos van valami ebben a helyben. Csodálkozott, hogy merre mentünk Lethrára, ők úgy hallották, hogy a sziklaomlás óta járhatatlan az az út, ezért busszal mennek a Potami szurdok bejáratáig és a szurdokon keresztül gyalogolnak le a strandra. Most is épp oda tartanak. 

A buszból megcsodálhattuk távolról Mikro Horiót, az elnéptelenedett kis falut, ahol egykor 220 házban laktak. A kis falu felé vezető elágazással szemben van a vad, leanderrel benőtt, kecskék lakta Potami szurdok bejárata, ami Lethrára vezet. Itt teszi le a busz a pár öreget, majd megy tovább a sziget székhelyének számító alig 50 fős Megalo Horioba. Közben elhaladunk a Charkadio barlang mellett, ahol 1971-ben 45.000 éves, 6.000 éve kihalt masztodon (eurázsiai törpeelefánt, 190cm alatti) csontokat találtak (és 140.000 éves szarvascsontokat) bizonyítva ezzel a régi szárazföldi összeköttetést Kis-Ázsia és Tilos közt. Ezek a csontokat Megalo Horioban, a múzeumban lehet megtekinteni. A helikopter leszálló (Helipad) mellett indul egy túraútvonal a magasan lévő, panorámás kilátóhoz, a „Velencei házhoz” (Venetian House), de augusztusi forróság lévén, az ilyen hosszú túrákat nem merjük bevállalni. Megalo Horio után a busz dél felé fordul, átvágva az egykor „Dodekaniszos éléskamrájaként” számon tartott zöld, termékeny kis völgyet, mely a mai napig az helyi élelmezés bázisa, görögdinnyét, olívát, fügét, mandulát, diót és gránátalmát termesztenek.

 

Eristos strandja nem ragadott magával, az aljzat szürke és homokos-kavicsos, ami nekünk a legkevésbé szimpatikus. Rettenetesen fel tud forrósodni, süppedős, az apró homok mindig szúr valahol, kényelmetlen minden szempontból. A vízben aztán már keményebb a terep, de a véletlenszerűen előforduló méretes kövek miatt óvatosnak kell lenni. Ami tetszik és máshol tényleg nincs a szigeten, azok a tarajos hullámok, amik itt folyamatosan, nagy hanggal ostromolják a partot. Az öböl nyugati végéből indul a túraútvonal Agios Petros, majd tovább Limenaria felé, sőt leírások alapján egészen az Agios Pantelimon kolostorig. Agios Petros szerepelt is előzetes terveinkben, de ma fáradtak és erőtlenek voltunk, így ez most kimaradt.
 

Mikor megéheztünk az öböl nyugati széle mögötti Eristos Beach Hotelben próbáltunk szerencsét, itt ért a következő csalódás. Először a recepcióra mentünk, megértették, hogy reggeliznénk és mutattak a konyha felé. A konyhában a nénik csak görögül tudtak, mutogattak, hogy üljünk le és együnk. Furcsa volt, mit együnk és mennyiért, a svédasztal az itt megszálló vendégeknek volt kitéve. Eztán kb 15 perc kellett, mire kerítettek egy tini lányt, aki valamennyire beszél angolul, vele egyeztetve kértünk egy special omleta-t. Háát, bűn rossz volt, a 80%-a hasábburgonya, arra ütöttek pár tojást, némi paprika, paradicsom, majd rádobtak egy szelet felvágottat a tetejére, 11,50 EUR :( … nem lett a törzshelyünk. A hely amúgy 3 csillagos, a szabadtéri medence és a parkosított kert tényleg szép, ezek nélkül talán 2 csillag sem járna neki. Végigsétáltunk a hosszú parton (1200m), mivel süppedős elég fárasztó itt a gyaloglás. Egy olyan magas hegy választja el Eristost Mikro Horiotól, ami szinte sosem engedi át a felhőket, ezért nem is sikerül éles képet lőni az öblöt szegélyező hegyekről, pára lengi körbe őket. A strand hangulatosabb vége a túlsó, a keleti, itt a széles part mögött sok-sok motoros sátrazik, old school zene szól, egy kis üvegtigris szerű lakókocsi-krimóból hideg sört árulnak, a fa alatti árnyékban fiatalok kártyáznak, néhány nudista sátorból strandol, igazi jelenkori Woodstock. Ettől függetlenül ez volt az egyetlen strand a szigeten, ami nem nekünk való.  Nem azt mondom, hogy rossz, sokan szeretik, ízlések és pofonok, így egy kora délutáni busszal vissza is mentünk Livadiába és inkább ott strandoltunk még egyet. Este újra az Oasisben vacsoráztunk, ezúttal pennét ettünk.

Kedden reggel 10.35-kor indult a hajónk (Dodecanisos Express) Nisyrosra, a Tilostól északra fekvő kis vulkánszigetre. A sziget kb 150.000 évvel ezelőtt egy vulkánkitöréssel született, közös törésvonalon fekszik Milos, Santorini és Kos szigetekkel. Mindenképp szerettünk volna egy egynapos kis szigetlátogatást, Chalki és Nisyros volt esélyes, de előbbire csak este lett volna hajónk, vissza pedig csak reggel, így azt elvetettük. 45 perc után be is futottunk Mandraki faluba, a kis kikötőben már várták a leszállókat egy pultnál, ahol a vulkán-túrára lehet jegyet venni (6EUR/fő). Ezután fel a buszra, ahol egy gyors angol nyelvű eligazítást kaptunk. Felvisznek a kürtőhöz, ott belépőt kell még venni (3EUR/fő) majd 40 percünk lesz nézelődni, utána indul vissza a busz a faluba. Kb 20 perc alatt kanyarog fel a busz sok szerpentinen át a sziget közepén lévő Stefanos kráterhez, ami az 5 kráter egyike. Már a kráter körüli hegyeket alkotó kürtő is nagy érdekes látvány, az élénk természetes ásványok színei (sárga, narancs és vörös) Milos vulkáni színeire emlékeztetnek. Bár a vulkán máig aktív, ha nem is kitörő (talán szunnyadó?), a kéntől sárgás kráterben fumarolák jelzik, hogy a magmakamrák alig 3-4 km-rel a lábunk alatt még izzanak, az időnként feltörő gőz 100 fok Celsius körüli. A legutóbb nagy gőzkitörés 1888-ban volt, a földrengések sem ritkák. Persze szerettünk volna lemenni a 25m mély és kb 300m átmérőjű kráterbe, de eszméletlen a kénszag, pár lépés után már folytak a könnyeim és öklendeztem, nem is értem, miből vannak, akik 20 percet is képesek voltak lent tölteni és nézelődni. Mindegy, körbefotóztam a környéket, majd leültünk az egyetlen itt lévő bárba, ittunk egy frissítőt, vettünk 2 hűtőmágnest emlékül és alig 5-10 perces "késéssel" (kikönyörögtük :) ) már indult is a busz vissza faluba.

Alig 2 óránk maradt Mandraki falu felfedezésére, hamar kiderült, hogy a falu végén lévő Panagia Spiliani monostor nem fér bele az időnkbe. A falu pezseg az élettől, nagyon sok a turista, alig férnek el a part mentén futó központi sétányon. Tilos után kicsit metropolis hatása van, még ha más beszámolóiban azt is olvassátok, hogy csendes kis sziget. Koshoz képest talán, ott még nem jártam :) , a legtöbb "1 napos" turista onnét érkezik ide kirándulóhajóval. Rengeteg a robogó, ennyit egy helyen talán sehol nem láttunk még. A sétányon ültünk le kicsit egy smoothies-ra, de itt nem tudják milyen az, fagyi nem volt benne, viszont a vegyes-gyümölcs (már ez furcsa volt) nagy része alma volt :( Bolyongtunk a szűk sikátoros utcákon, megcsodáltuk a híres, régi mozaikokat a házak előtt, a sokféle színes ajtót és zsalugátert, nagyon jó hangulata van ennek a falunak, jó lenne még visszatérni egyszer! 15.40-kor pontosan jött a hajó (Kosról vissza, Rodosz felé) amivel visszatértünk Tilosra.

Szerdán reggel nem keltünk korán, bár sejtettük, hogy aznapi úti célunk, Mikro Horio nincs annyira közel, mint azt a házigazdánk saccolta (30-40 perc séta). Észak felé indultunk a faluból az aszfaltúton, amerre a busz is jár Megalo Horio felé. Rögtön a falu után komoly emelkedő van, a nap már magasan jár, így lóg a nyelvünk rendesen. Ma Füles a gyengébb láncszem, így most rám maradt a biztatás :) Végre szembejött egy helybeli, ő megerősítette, hogy jó irányba tartunk. Megkérdeztem, hogy már csak 10-20 perc, ugye? Mosolygott, mondta, hogy inkább 40-50 … Innét lenézve jobb oldalra már láttuk azt a szurdokszerű régi gyalogutat, ami a térképeken szerepel, de hogy honnét indul a faluból pontosan, arra nem jöttünk rá. Az említett gyalogút nem sokkal később az aszfalt utat keresztezve ér véget, majd a túloldalán folytatódik, itt már mi is ezen haladunk tovább. Ekkor egy fiatal turista srác jött szembe velünk fényképezővel a nyakában, ő javasolta, hogy az út végén, ahol kint lesz a tábla (Livadia 700m, ha-ha :), ne menjünk tovább egyenesen, inkább forduljunk balra, a Mikro Horio Bar táblával jelzett irányba.

Egy árnyékos fa alatt álltunk félre reggelezni, 2 perc múlva már nyüzsögtek alattunk a mutáns méretű hangyák és csatasorba állva gyűjtötték be az általunk elhullajtott morzsákat, ez ám a vegetáció, semmi nem megy kárba. Innen már tényleg csak 10 perc a falu előtti parkoló, ahonnan már a látvány és hangulat egyszerre páratlan. 

Az egykor 220 házból álló falut a máltai lovagok alapították a XV. században, ám az 1950-es évek elején elkezdték elhagyni lakói, akik a könnyebb élet reményében Livadia faluba költöztek. 1960-ra a falu teljesen elnéptelenedett. Az épületek többsége romos, némelyiknek a teteje, másiknak az oldala hiányzik, csak pár épület van ami kilóg a sorból. 

Az egyik a szépen karbantartott, fehérre meszelt Tímia Zóni ("Szent Öv") templom a 18. századi freskóival, ahol évente egyszer (31-Aug) celebrálnak misét, ilyenkor a falu újra megtelik élettel. A fehér fakorlátos, cseréptetős épület pedig fehér székekkel a Mikro Horio Bar, ami főszezonban este 11-től hajnali 2-ig üzemel és ingyenesen igénybe vehető mikrobusz hordja a szórakozni vágyókat Livadiából.

Soha nem láttunk még csak hasonlót sem, olyan érzése van az embernek, mintha múzeumban lenne, bár az életszerűség, mintha "tegnap" itt még éltek, dolgoztak, játszottak volna, ellensúlyozza ezt. Bolyongtunk a romházak közt, ahol minden egyes épület a múltról mesél, találgattuk, kik lakhattak benne, mire használhatták, nagyon érdekes minden. Egy szűk forduló után egy kiskutya méretű gyík nézett velünk szembe, hasonló ugrasztott meg minket Lethra beach felé is pár nappal korábban. Én tilosi kékfejű sárkánynak kereszteltem, a becsületes neve Hardun agáma (Laudakia stellio/Agama stellio). Tiloson egyébként rengeteg a hüllő, a kecskék mellett a leggyakrabban látott állatok, ami nekem nagyon tetszett, így laikusként is meg tudtam különböztetni 3 fajtát. A leggyakoribb a kistestű sárgás-barnás kígyószemű gyík (snake-eyed lizard / Ophisops elegans,), ahol ők előfordulnak, ott nagyon sűrűn, vigyázni kell, hogy rájuk ne lépjen az ember. Nála egy számmal nagyobb és a fejformája már leguánosabb Kotschy gekkójának (Cyrtopodion kotschyi), alias gyíkarcnak, amiből a szállásunk körül láttunk sokat, a teraszunknak árnyékot adó növénnyel futtatott pergolán is lakott egy, míg 2 kölyköt az apartmanunkból tessékeltünk ki az első 2 reggel.

 

Agama stellio

családi ház eladó, akár bútorozottan is

Miután nagyjából bejártuk a falu központi részét, nekiindultam a domboldalon felfelé, ahonnan gyönyörű képeket lehet lőni a távoli Eristos öbölről, de nagyon meredek a terep, durván meleg volt aznap és az ekkora már elszáradt aljnövényzet is csúszott rendesen. Ha ez nem lett volna elég, akkor még meg jól meg is ijesztettek párszor. Először pár kecske ugrott meg mellettem, később egy madárraj szállt fel hirtelen alig 2 méterre tőlem, na, akkor kis híján megállt a szívem, miközben csúsztam vissza a dombról. Szürkés színű madarak voltak fácánszerű testtel, amik nehézkesen szállnak fel, gyorsan csapkodnak relatíve kis szárnyaikkal, míg fel nem emelkednek. Azóta sem sikerült beazonosítani őket, pedig még egyszer találkoztunk velük a Skafi felé vezető szurdokban. A madarak miatt még távcsővel is készültünk, mondván ilyen kis szigeten ennyi ritka madárfaj csak nem tud minket annyira elkerülni, de tévedtem, aki nem azért jön ide, hogy egész nap az eget fürkéssze, az bizony nehezen fog véletlenül Eleonóra sólymot látni …   

 

Végül nem jutottam fel a hegygerincre, távoli és meredek volt, így feladtam, indultunk hazafelé. Ahogy elindultunk egy kis fekete kecskébe botlottunk igazi jellegzetes, "tilosi színekkel" körbevéve, így született meg az egyik kedvenc képem.

Visszafelé már kevésbé fárasztó az út, ebben az irányban több a lejtő. A falu előtt az aszfaltúton, még a dombtetőn csak az öböl karimája látszik, lefotóztam, majd nem sokkal később, már otthonról, a szállásunk teraszáról ismét, ugyanazt. Mondtam már hogy nagyon jó szállásunk volt? :)  

Livadia melletti dombtetőről

a teraszunkról (Panorama Apartment, Livadia)

Nagyon elfáradtunk, de kis pihenés után mégis lesétáltunk késő délután a strandra csobbanni egyet. Ott persze megint összefutottunk  házigazdáinkkal, valaki a családból minden áldott nap megkérdezte, hogy vagyunk, minden rendben van-e. Ola kala? :) Meséltük merre jártunk, mire javasolták, hogy nézzük meg Mikro Horiót sötétben, kivilágítva is, mert úgy még látványosabb és pénteken, vagy szombat éjjel menjünk, mert akkor vannak a legtöbben. Épp ezért gyorsan eldöntöttük, hogy holnap megyünk (csütörtökön), dehogy kell nekünk a tömeg, nem azért jöttünk el ide, a "világ végére". Minden nap nagyon meleg volt a szigeten, amit a magas páratartalom miatt még többnek éreztünk. Bár a szállásunk csak kicsivel volt a falu felett, mégis érzékelhetően jobb volt ott a klíma, jobban járt a levegő. Éppen ezért, mikor soroltam a terveinket, hogy merre túráznánk még az ittlétünk során (Tholos és Agios Sergios délen, Stavros beach Livadiától nyugatra és Gera falu/Despoti Nero beach keleten) a háziúr csak rázta a fejét, "Forget it!" vagyis felejtsük el, túl nagy a forróság az ilyen túrákhoz. Sok esetben hosszú és árnyék nélküli az út, vagy komoly szintkülönbséget kell megmászni és lehet, hogy a parton sincs semmi, ami árnyékot adna. Bár Tholoson elgondolkodott és azt mondta, azt talán, de várjunk még, hátha lesz egy "szelesebb" nap. (nem lett). Viszont javasolta, hogy Skafira menjünk el az északi parton, az tetszene nekünk (gondolta, ha Lethra tetszett) ha már mindenképp túrázni szeretnénk.

 
 
Csütörtök reggel nagyon gyengék voltunk, ezen felül nekem a gyomrom sem volt rendben. Talán minden görög nyaralás alkalmával van 1 ilyen napom, most sem maradhatott ki. Kora délutánig ki sem bújtunk az apartmanból, de utána azért lesétáltunk a strandra, én pihentem, Füles strandolt kicsit.
 
A vacsorához új helyet kerestünk. Bár terveztük, hogy grillhalat eszünk, írtam már a két arra érdemes taverna nevét, de végül csak part menti tavernát akartunk továbbra is, nagyon hangulatos ott enni és borozgatni esténként, miközben a fények játszanak az öböl vizén. A Dream Grill House előtt hosszú nyárson forogtak a húsok, minden este más, emellett még az idős chef úr is szimpatikus volt, így ide ültünk be három este zsinórban, eszméletlen finomakat sütnek. Igaz a nyársas cuccra várni kell, azt mindenki akkor kapja, mikor a mester késznek nyilvánítja, mégis ezen fogások miatt ültek be legtöbben. Első este csirkét ettünk grillrácson, második este grillezett bárányszeletet, de kaptunk kóstolót a nyárson egyben sült kecskegidából is. Házigazdánk kedves akart lenni, hallotta, hogy mi sosem ettünk még kecskét korábban, mondta, hogy általában nincs garancia a minőségre, de ez saját állományból van, kezeskedik érte :) Órákig forgott a nyárson, a forgás sebességét és a parázstól lévő távolságát folyamatosan állítgatta, végül mégis totál főtt hús állaga volt, amin nagyon csodálkoztunk. Ízre a marhához hasonló, de még annál is pikánsabb. Meglepően zsíros is, ami megint csak furcsa, láttuk mit esznek szegények a mezőn, attól nehéz elhízni. Harmadik ízben pedig nyárson sült sertés volt, nagyon finom. Mindig házi fehér retzinát ittunk és nagyon finom paradicsomos rizst ettünk a főételhez, nem untuk meg :) 

Vacsora után már a teraszunkról hallottuk, hogy valamilyen buli van a faluban és tényleg, a falu főterén nagy tömeg gyűlt össze, zenéltek, táncoltak és énekeltek, nagy hangulatot csináltak. Állítólag a téren lévő kisbolt talajának a családja zenélt. Este 11-re lesétáltunk az Eleni market elé, ami az utolsó kisbolt a parti sétány előtt, bemásztunk a régi, ütött-kopott kis mikrobuszba, ami felvitt minket Mikro Horióba. Az új görög (apartman-) szomszédaink is pont ma jöttek, megismertek, barátságosak voltak.  

Lélegzetelállító az üres, kivilágított falu a sötétben. Az első zenéktől (jól feltekerik a hangerőt, itt max a kecskéket zavarja) szabályosan libabőrös lettem, lassú, misztikus, indián törzsi zenére hajazó számokat játszottak. Olyan varázslatos hangulatot teremtettek, hogy felmerült bennem egy új vallás megalapításának gondolata is! A bárban sör és koktélok (4EUR), tényleg nincs tömeg, a tánctér csak éjfél után telik meg, nem annyira fiatalokkal, inkább a középkorúak vannak többségben. Bár csak falu központi részén vannak megvilágítva az épületek, a romházakban felkapcsolt lámpások kiszűrődő fénye nagyon különleges, amit csak fokoz, hogy néha kapcsolgatják kicsit fel-le, egy távoli vihar villámainak fényét, pedig csak egy hegyen keresztül látjuk, a fények csak a körvonalát világítják meg, a hangját nem is halljuk. El sem akarjuk hinni, hogy ennyire egymásra tudnak játszani az elemek. Mindenki jöjjön el ide, aki Tiloson jár, ilyet máshol nem fog látni! Kiszúrtuk a bárban a mikrobusz sofőrjét is, persze végig csak ásványvizet ivott. 2-kor mindenki fizetett, beszállás a buszba és indulás haza. Aggódtunk, hogy mi történik, ha többen mennénk vissza az utolsó járattal, mint amennyi hely van, nem tudom azt hogyan oldják meg. Most csak pár emberrel volt több a limitnél, így páran egymás ölébe ültek, egy srác pedig az ülések közé. Maradandó élmény volt :)

Másnap reggel veszem fel a pólómat, de érzem, hogy valami mozog benne, a hátamhoz ér, hatalmasat ordítottam. Egy jura korból itt maradt méretes féreg esett ki belőle, olyan ezerlábú szerű, volt vagy 15cm. Füles ugrált rajta, de olyan volt, mintha gumiból lett volna, segédeszköz kellett végül, hogy megnyerjük a csatát :) A gyors ébresztő és kávé után újra Lethra felé indultunk, de ezúttal egy reggeli busszal mentünk a Potami szurdok bejáratáig és onnét sétáltunk, kb 40 perc volt. Rögtön a bejáratnál egy drótkapu áll táblával, ahogy Livadia határán is, kéretik zárva tartani, gondolom a kecskék miatt. Ez a gyalogút is szép, jó hogy nem hagytuk ki, a szurdokban sok leander, még több kecske és gyík, felettünk madarak, telis-tele élettel mégis minden csendes. Az öböl közepén lévő "népszerű" fa árnyékán most egy olasz fizikus kutatóval osztoztunk, mint kiderült, egy évet élt Magyarországon. Ezúttal vittünk almát, aminek csutkáit a kecskéknek dobtuk, hamar megtalálták. Hazafelé már a tengerparti úton mentünk, mert visszafelé mászósabb lett volna a szurdok. Ez az út viszont nagyon szép volt most is, számunkra még szebb is, mint a szurdokon át.

Szombaton házigazdánk javaslatára Skafira indultunk, a sziget északi részére, amit gyalog érhetünk el Megalo Horióból egy szurdokon keresztül. Lesétáltunk a reggeli buszra a főtérre, már akkor iszonyú meleg volt, mint minden nap. Vettünk 1-1 üdítőt a kisboltban, amivel leültünk a téren egy kis asztalhoz. Akkor odasétált hozzánk az út túloldalán lévő bár tulaja és udvariasan magyarázta, hogy ezek az asztalok és székek az ő fogyasztóinak vannak kitéve, legyünk kedvesek ne ide ülni a boltban vásárolt szajréval. Tényleg nagyon udvarias volt, bár csodálkoztunk, hogy csak most szólt ránk először emiatt, hisz ültünk már itt párszor és sosem fogyasztottunk az említett bárban. Ezután beállt a busz, a nagyobbik, mi már indultunk is volna, mikor sofőr barátunk, Pablo (szintén ott hűsölt a szomszéd asztalnál) intett, hogy ez a busz az Agios Pantelemion kolostorhoz megy, így visszaültünk. Tényleg, a kolostorba szombat és vasárnap délelőtt megy busz, kb 1 órát tölt ott (istentisztelet) és jön vissza. Ez volt a vasárnapi tervünk. Majd megjelent a dinnyés ember, akivel már találkoztunk a parton korábban és minden asztalra tett kóstolót a helyi termésből, majd várta a reakciókat. Persze mosolyogva megköszöntük, de konstatáltuk, hogy a mi magyar görögdinnyénk sokkal ízletesebb és édesebb is. Ez persze csak a görögdinnyére igaz, sárgadinnye kategóriában nem rúgunk labdába.

Megalo Horióban, a sziget tiszteletbeli központjában szálltunk le a buszról. Aranyos kis falu, amely egy hegy oldalában ül meg, panorámával az Eristos öböl felé. Sajnos arra most is párás a levegő, nem lehet jól fotózni. A hegy tetején pedig a velencei Kastro magasodik, ennek a "bevétele" is tervben volt korábban, de kellett volna hozzá egy plusz nap és állítólag nem egyszerű követni a körkörös útvonalat felfelé, majd legközelebb. A helyiek segítségével megtaláltuk az elágazót a falu déli részén, ahonnan földút indul észak felé egy szurdokon keresztül. Már az út kezdete is tetszett nekünk, mintha a pillangók völgyében járnánk, lepke lepke hátán, szinte rajban, amerre csak nézel. Tilos faunája ebben is büszkélkedhet, kis mérete ellenére 16 lepkefaj található meg itt. Később egy kereszteződéshez érünk, látjuk van egy másik út is vissza-, a falu felé, nem értjük, miért nem ezt javasolták a helyiek. Mindegy, haladunk tovább észak felé, csak a nagy, árnyékot adó füge-, és gránátalmafák alatt tartunk pihenőt. Füles nem volt a topon, ma én diktálom a tempót. Először egy helyi gazdaság mellett megyünk el, nagy és gondozott terület sok birkával és kecskével. Innét már látszik a távolban a part, ahová tartunk, Skafi nagyobbik öble.

A gazdaságot egy pici víztározóépület látja el vízzel, az oldalához egy létrát támasztottak, tetejét csak egy drótháló fedi, gondolom a madarak miatt. Később a földút ketté ágazik, bal oldalon, a domboldalban kis kaptatóval egy keskenyebb, míg jobbra egy lejtősebb, szélesebb út vezet lefelé , egy magánterülethez. Onnantól pedig a szurdokvölgyet végig benőtte a leander, szinte dzsungelszerűen. Mi persze erre mentünk, megpróbáltunk átkelni a dzsungelen, ami elég körülményes, majd elfogadtam, hogy Fülesnek van igaza, a másik, keskenyebb úton kellett volna mennünk. Visszamentünk és tényleg az volt a jó irány. Így közel 2 órásra hízott a túra, persze a legnagyobb, déli hőségben.

Megérte a küszködést, gyönyörű ez a strand. Nincs olyan "előkertje" mint Lethrának, ezért szinte sehol sincs árnyék, de szépségben cseppet sem marad el tőle. Számoltunk a tűző nappal és a nyaralás utolsó két napjára vettünk egy napernyőt, de volt akkora északi szél, hogy ne nagyon tudjuk használni, ezért egy kis fedetlen kőházba húzódtunk be pótolni az elégetett kalóriákat. Tűzött a nap, rajtunk kívül a parton csak két hetero nudista pár volt, egyikük az általunk már korábban Lethrán megcsodált amatőr parti sátorépítést próbálta kivitelezni botokból és pólóból, kevés sikerrel. A másik pár hölgy tagja a parton olvasott, mikor egy harmadik, hölgypár, a német juhász kutyájával sétált végig a parton, majd a kutyus odarohant hozzá ismerkedni, nem kis meglepetést és riadalmat okozva ezzel. 

 

Meglepetésre a hölgyek az öböl keleti csücskét kb derékig a vízbe gázolva megkerülték és jéé, megvan, ott volt Skafi második, kisebb öble, amiről ugyan már olvastam korábban, de képeket nem láttam. A víz Lethrához hasonlóan itt is kristálytiszta és szintén lassabban mélyül, mint szeretnék, kisebb nagyon kövek közt kell besétálni, nem éppen kényelmes, úszócipő persze most sincs nálunk. A víz talán itt a leghidegebb, hiszen az északi részen vagyunk, az uralkodó szél és hullámok folyamatosan hűtik. Felváltva úszkáltunk, majd száradtunk meg a napon, ez már a második nudistás napunk volt világvégi parton zsinórban, a csönd és nyugalom teljesen lelassított. El is döntöttük, hogy utolsó napunkon még ráteszünk erre egy lapáttal és a monostor helyett Ammochostira (Red beach) megyünk, amit fentről már 3x is láttunk, nem akartuk kihagyni az ottani strandolást sem. Mikor láttuk, hogy felszabadul a kisebb öböl, egy dombot átmászva gyorsan elfoglaltuk. Ez az öböl még csodásabb és hívogatóbb mint az nagy testvére, itt végig apró kavics van a parton, sokkal egyszerűbb a vízbe jutás, míg egy természetes barlang árnyékot is nyújt. Imádtuk!

A visszafelé úton a nap már alacsonyabban járt, szinte végig árnyékot tartott nekünk a szurdok, így gyorsabban haladtunk. Az út végét a járatlan úton tettük meg, ami nagyon komoly lejtővel ér be Megalo Horióba, így megbocsájtottuk, hogy nem erre irányítottak a helybéliek, nem tudom, hogy tűző napon meg tudtuk volna-e mászni felfelé. A faluba érve első dolgunk volt, hogy betérjünk a kisboltba, majd jégkrémmel hűtöttük magunkat, míg a buszra vártunk, ami visszavitt minket Livadiába.

Vasárnap a már jól ismert gyalogúton indultunk észak felé a tengerparton, Ammochosti felett megtaláltuk a lejáratot, a szokásos kis épített kőtornyok jelzik az ajánlott útvonalat, mely jobbra-balra kanyarogva visz le a partra. Nevéhez mérten messziről vöröslik a part és a domboldal, persze nem egyedülálló ez a szín, Lethrán és Skafin is hasonlóan mélyvörös téglaporszerű aljzat volt a kavics alatt, csak itt csekély mennyiségű kavics "rontja" az összképet.

  

Elsőként értünk a partra, az említett strandokhoz hasonlóan itt is gyönyörűen átlátszó, tiszta a víz, a vízbejutás pedig körülményes. A napernyőt bár cipeltük magunkkal ide is, most sem használtuk, a part északi vége fölött van ugyanis két kis barlang, ahová el lehet bújni a nap elől, illetve a déli végén még egy, amit egy utánunk érkező nudista bácsi foglalt el. Itt is panorámás a pancsolás, tenger, hegyek és dombok, amiken kecskék szökellnek, még a legmagasabb kopár csúcsokon és tenger feletti kis kiszögelléseken is. Később egy négyfős család jött le a partra, de ők a félsziget túloldalára jöttek, ahol az szinte összeér Gaidarosszal. Arra felé is felmásztam, az a rész talán még csendesebb és eldugottabb. A vízben köszöntünk el a tengertől, tudtuk, hogy ez a nyaralás utolsó strandolása, ezért volt egy kis szomorúság bennünk. A napernyőt végül ott hagytuk az egyik barlangban, hátha valakinek lesz még rá szüksége.

Időben el kell indulnunk visszafelé, tudtuk, hogy egy gyors késői ebéd után le kell feküdnünk aludni, hiszen hajnali 2.30-kor indul a hajónk Rodoszra, majd onnét reggel repülünk Athénba és onnét tovább Budapestre, vagyis egész nap utazni fogunk. Elköszöntünk a kedvenc gyalogutunktól is, a szép öblöktől, a kék tengertől, a madaraktól és gyíkoktól, mindentől, ami hiányozni fog.

Egyedül a kedvenc helyi gyomnövényünktől, a fatermetű kutyatejtől (Euphorbia dendroides) nem búcsúztunk el, pár ágat letörtünk és hazahoztunk. Jelentem 1db azóta gyökeret eresztett, rügyezik és jól érzi magát, egy darabka Tilos :)  Ahogy közeledtünk a faluhoz éreztük, hogy erősebb a szél, mint eddig bármikor, olyannyira, hogy a felhőket is átfújta a hegyek felett a falu fölé. Sajnos elkésett, ha csak egy nappal korábban jött volna, talán eljutunk Tholosra is.

Megkerestük a házigazdánkat, megköszöntünk mindent és elrendeztük az anyagiakat, majd beültünk egy utolsó pizzára az Oasisbe. A forgónyársas sültekhez még elő sem készülnek ilyenkor, azok csak vacsorára készülnek frissen, így megelégedtünk a friss pizzával is. Utána a szálláson pakolás, ez már sosem vidám :( Próbáltunk kicsit aludni, majd hajnali 2 után lesétáltunk a kikötőbe, ahol nem érződött, hogy az éjszaka közepe van, megint sokan voltak a hajó miatt. A szállásadók kikísérik az elmenőket és várják az újakat.

Nagyon rossz volt eljönni, meg is könnyeztük, de boldogok voltunk, hogy létezik ilyen hely a világon és mi járhattunk ott!

A teljes fotóalbumok itt érhetőek el:

Tilos                https://www.flickr.com/photos/davidpozsgai/albums/72157655243824403

Nyisros           https://www.flickr.com/photos/davidpozsgai/albums/72157655227317943